Hát sziasztok. Eltelt egy hét, eltelt még egy, velem pedig történt egy csomó minden, csak nem írtam le... Még így az előző bejegyzésemhez visszatekintve: drága falunk csapata legyőzte Etest 5-3-ra... (:
Húsvéthétfőn Szilvásváradon voltunk. De szokásunkhoz híven induláskor még azt sem tudtuk, mi legyen az úticél, aztán Szilvásvárad mellett döntöttünk. Megérkeztünk, mindenféle tervtől mentesen elindultunk előre, amerre az emberek mentek, és kilyukadtunk az éppen azon a napon megrendezett kutyakiállításon. Mivel az egész család nagy kutyaimádó, jól éreztük magunkat. Az kicsit vicces volt, amikor néhány eb úgy rohangált, hogy a szőre papírokba volt csavarva... Kicsit sajnáltam is őket... Nem mintha egy kutyának nem lenne mindegy, hogy egyenes, vagy göndör a szőre. Mondjuk ha lenne zsebkutyám, én is ezt tenném szerencsétlennel, de ez már másik lapra tarozik. Mindenkit megnyugtathatok, hogy én egy állat életét sem fogom megkeseríteni, pláne a közeljövőben nem, mert anyum nem enged állatot a lakásba...
Később elindultunk sétálni a Szalajka-völgyben azzal a céllal, hogy eljutunk a Fátyol-vízeséshez, és majd jól megnézzük. Ez viszont nem volt olyan egyszerű, mint ahogy hangzott... Én ugyanis nagy mindentmegmászok típus vagyok, hugom meg a sétától olykor nyafogós lesz, és hát ezalkalommal az lett... Néha a kezembe vettem az irányítást, és nem hagytam, hogy visszaforduljunk, így mégiscsak elértük a várva-várt célt...
Mikor lejutottunk a hegyről, egy gyors forró kutya elfogyasztása után hazafelé vettük az irányt. Ám szokásunkhoz híven út közben változott a terv. Meglátogattuk ugyanis Sanyi testvérének a családját. /Tudniillik, én most találkoztam velük először.../ De nagyon jó volt! Az a hangulat, az a vidámság, az a kedvesség, az a vendégszeretet... Nah jó, hagyjuk az áradozást, mert Sanyi is olvassa majd... (:
Szóval röviden összefoglalva így telt a Dudás rezidencia lakóinak a húsvétja... (:

Másnap ünnepelte drága Axi barátnőm születésének 17. évfordulóját. Utólag is Boldogat Néked!

Bár a múlthét csütörtöki német felelésem sikeres volt, és ezt tanárnő ötössel meg is jutalmazta, a napomnak talán ez volt a fénypontja... Pedig nem szoktam a jegyeimmel foglalkozni, legyenek akár jók, akár rosszak, de aznap sajnos nem volt más ünnepelnivaló... A ballagási próbán ugyanis majdnem sikerült beégnem az egész iskola előtt... Bár így is gazdagabb lettem egy erős sokkal, ami után kb egy óráig tartott lenyugodnom...
Jah, meg most olvasom a határidőnaplómban, hogy a matek doga is akkor volt... Erről annyit kell tudni, hogy a tanárnő nem igazán ért a tanításhoz, nem érti senki mit magyaráz, sőt, megesik, hogy nem is magyaráz, és emiatt teljesen elvesztettem a fonalat olyan félév környékén, és azóta csak egyesekkel gazdagodtam matekból... De ahogy néztem a giginaplót, négy egyes be van írva nekem, és max hármat kaphattam... De azt is úgy, hogy a szinuszos, számomra érthetetlen izéből nagynehezen sikerült összekaparnom egy kettest, de még ahelyett is egyest írt be, nehogy legyen egy kis örömöm... Mert állítólag olyan öt ember nem a saját csoportjának a feladatsorát oldotta meg, rám meg pikkel, és mivel nem voltam ott, besorolt aközé az öt közé... Pedig nem tartoztam oda... Érdekemben sem állt volna rosszat írni, hiszen az egészet nem tudom fölfogni... És azóta nem tudom nála elérni, hogy írhassak javítót, mert egyszerűen átnéz rajtam...
Viszont eme varázslatos napont írtunk a vektorokból, és nemcsak hogy meg tudtam oldani, hanem én lettem készen legelőször, ráadásul egyetlen hibát sem vétettem... Amikor elkészültem, felnéztem, és láttam, hogy még mindenki dolgozik, a matekzsenik is, azt gondoltam, tuti rossz lesz az egész, hiszen én ehhez hülye vagyok...
Valamint ezen a bűvös napn kezdődött el valami, ami még ma is tart, és mivel már túllépett egy bizonyos határt, ha rajtam múlik, nem is lesz vége... Ugyanis volt nekem egy édes-drága barátom, akiben megbíztam, minden titkomat kiadtam neki, rengeteg szünetemet, és délutánomat vele töltöttem, és tényleg nagyon szerettem. Aztán szép lassan elkezdtem visszahallani a titkaimat a célszemélyektől. Az első ilyen után még azt mondtam, jól van, megesik, de amikor már leállítanak a folyosón, hogy mit merészeltem mondani, és rájövök, hogy olyan dolgot csináltam, ami azzal egyenlő, mintha fészbuk üzenőfalra írtam volna ki a gondolataimat, akkor már végképp megszűnik a bizalom, és némi düh váltja fel... És az én bizalmamat ha valaki elveszti, az életben nem szerzi vissza... Aztán ez az illető fél napot könyörgött nekem cseten, hadd magyarázza meg. Nagyon nehezen engedtem, mert tudtam, erre nem létezhet olyan magyarázat, ami felmentést nyújt a vétke alól. Megyek be másnap, és mi történik? A célszemély minden egyes alkalommal, amikor meglát, hátat fordít, és/vagy menekülésbe kezd.
Ezt követte egy hétvége, és egy fészbukos kiírás tőlem, a titkos csoportunkban, egy olyan emberről, akit nem szívlelek, és aki olyat mondott, ami az ő szájából képmutató volt. Erre a föntebb említett exhaveromtól kaptam egy efféle reakciót: '...' amire én eképpen reagáltam: nem csodálkoznék, ha ezt majd visszahallanám tőle.
Meg volt egy olyan, amikor Lili ideges volt az osztályfőnökünkre, és ezt kiírta fészbukra, de a haragja nem teljesen volt jogos... És hát erre az exhaverom elkezdett egetrengető baromságokat irkálni, amivel persze Lilit védte, de olyan hülyeségek voltak, hogy még Lili sem értett vele egyet... És erre írtam én meg, hogy ez butaság volt. Semmi többet. Mire a célszemély sápítozni kezdett, de úgy, mintha legalábbis mindennek lehordtam volna őt, meg kitudja mit mondtam volna... Másnap pedig bunkó megjegyzések vártak az üzenőfalamon, melyek tartalma az volt, hogy egy liba vagyok, aki logikátlan, értetlen, műveletlen, hálátlan, tehetetlen, és ő nem akar lesüllyedni az én szintemre, különben is bőven alatta vagyok, sötét vagyok, nem értek semmit, egy aprócska hasonlatos is képtelen vagyok értelmezni, nőjjek már fel, nem vagyok normális, és még néhány ehhez hasonló dícséret. Nem tudtam elhinni, hogy valakiből ez kijöjjön azok után, hogy barátomnak tekintettem, megbíztam benne vakon, és pláne úgy, hogy semmi rosszat nem mondtam. Azóta nem is állunk szóba, de ez gondolom érthető. És még ő van megsértődve rám... Nem értem én az ilyen csavaros eszű embereket...

Az Éden Hotelből megint kiesett két olyan ember, akik az elejétől bent voltak: Kriszta és Jeni... A hülye Szandra meg már megint védettséget kapott... Ki van ez találva szerintem a szerkesztők által... Hiszen nincsen egy állandó protokolja, nem szólhatnak bele a nézők, tehát a szerkesztők úgy mozgatják a szálakat, ahogyan csak akarják...

A pénteki napnak volt egy nagyon rossz, és egy nagyon nagyon nagyon nagyon jó oldala. A rossz az mindenképpen az, hogy Krisztián nem tudott suliba jönni, mert valami durva betegség elkapta... És eléggé hiányoltam... Viszont éreztem magamban azt a lelki erőt, amit már régóta nem. Nem zuhantam önsajnálatba, mint más ilyen alkalmakkor... Ha hiányérzettel is, de végig tudtam csinálni a napot. Tán csak nem megtanultam élni a saját életemet?
Ezt követően ünnepeltük Axi szülinapját a Frei caféban. Ott a gond csak az volt, hogy egyrészt Anikó nem tudott jönni, másrészt sokáig tartott, mire elkészültünk induláshoz, és ez eléggé felhúzta Axit... Egyébként jó volt együtt lenni, hülyék voltunk, mint mindig... Én az ott dolgozók helyében már kitiltottam volna magunkat a kávézóból... De eltűrnek minket, bár nem akarom tudni, mi szalad végig az agyukon, mikor belépünk... A pult mögött meg biztos kő-papír-ollóval döntik el, ki szolgáljon ki minket... És ez a megtiszteltetés persze a vesztest illeti meg... (:
Délután volt a ballagás, amiről különösebben nem tudok mit mondani, talán majd két év múlva... Lement, kibírtuk...
Aztán jött az éjszakai party. Ami egészen pontosan nyolctól reggel fél hatig tartott. Kezdődött a dolog egy komolyabb beszélgetéssel, ami köztem és Éva között zajlott, a ballagás és a buli között eltelt időben. Majd befutott Lili, és elindultunk a gyülekezés színhelyére. Nemsokára megérkezett Attila is, de ő gyorsan lecserélt minket a bátyja haverjaira... Az este egyébként tök jól sikerült! Csak utána elálmosodtam, hiszen az előtte levő napokon 5-6 órákat aludtam... Volt olyan, hogy Éva beszélt hozzám, én pedig elaludtam ülve... Legalább lesz mit mesélni az unokáknak... (:
Az 5:20-assal jöttem haza, de akkor már annyira végem volt, hogy amint felszálltam elaludtam, és arra ébredtem fel, hogy a sofőr kiabál, hogy szálljak le... Még jó, hogy hírhedt vagyok a sofőrök között, hiszen mindig várniuk kell rám, és ezért pontosan tudják, hol szállok fel... Máskülönben könnyen meglehet, hogy a városban ébredtem volna fel... (: Háromnegyed hatra hazaértem, utána még csinálgattam valamit, de meg nem kérdezze senki, hogy mit, mert fogalmam sincs... Hat után feküdtem le, egykor keltem...

Másnap megírtam azt a novellát, amit már régóta szerettem volna. De azt is úgy, hogy félóránként kikapcsolt az agyam, és olyankor aludtam néhány órácskát... (:
Délután jött Sanyi, és mentünk át a szomszédba, a szomszédasszony szülinapját megünnepelni egy nyársalással. De előtte még elkezdtünk nézni egy filmet... Anyumék hatkor mentek át, én viszont még rendbe szedtem magam, és hétkor csatlakoztam hozzájuk. Az este ivásba torkollott, különösen a szomszédasszony, és az én részemről.

Hazamentünk, bealudtam. Háromnegyed háromkor költött anya, hogy vegyem le a szemüveget. De hiszen én még aludni is abban szoktam... És akkor beugrott, hogy még össze kéne állítan az anyák napi meglepetést, szóval igyekeztem észhez térni, ami nem volt egy könnyű menet, de összejött végül... És akkorkezdetét vette a néma csendes project. Amit ráadásul fázisokra osztottam... 1. fázis: rájönni, hogy kell gyakorlatban virágot hajtogatni. 2. fázis: elkészíteni a virágokat. 3. fázis: szedni egy szép csokrot a másik háznál. 4. fázis: lepakolni, és kidíszíteni az étkezőasztalt... És mivel az utolsó fázisba már reggel hat után lépett a tervem, anyum meg koránkelő, és kora reggelről takarító típus, féltem, hogy díszítés közben lebukom... De szerencsére nem így történt... Amint elkészültem, bementem a szobába, és vártam... És bealudtam... Anya köszönetnyilvánítására ébredtem, olyan kilenc körül... (:
Azon a napon voltunk még mamánál, felköszönteni őt anyák napja alkalmából. Valamint további bunkó megjegyzésekkel gazdagodott az üzenőfalam, amik természetesen ugyanazon embertől származtak, mint az előzőek... Csak annyi eltéréssel, hogy talán még lekezelőbbek voltak...

Hétfőn és kedden érettségi szünet volt, viszont tegnap már mennünk kellett. Elméletileg tegnap még itthon maradhattunk volna, viszont nem jött volna ki az elég tanítási nap, szóval berendeltek minket, délután fél egyes kezdéssel, és fél négyes véggel, tehát ilyen semmit nem érő, tanítási napnak nevezett izénk volt... Tegnap is,és ma is... Én igazából élveztem... Kialudtam magam, fészbukoztam, lazán elkészültem, bementem, félórás tanórákat tartottak, tíz perces szünetekkel... Hülyéskedtünk, és néhány óra múlva már itthon is voltam... De holnap sajnos már minden visszatér a régi kerékvágásba...

Ma van Anikó Szülinapja! Boldogat Anikó!!! (:
Ma ettük a csokit, amit Anikó kapott Évától. Mikor már csak egy kocka volt, amit Anikó el akart fogyasztani, Éva felugrott, és elkiáltotta magát,hogy nehogy megegye, adja oda neki, és csukja be a szemét. Szegény Ancsi rendesen kétségbe esett... Talán emiatt volt az, hogy még a szemét sem csukta be. Erre Éva kiabálni kezdett vele,hogy csukja be. Persze nem komolyan, de elég ilyesztő tudlenni, amikor hirtelen felugrik, és kiabálni kezd... Szóval Anikó eltakarta a szemét, Éva pedig elővett egy doboz gyufát, beleszúrt egy szálat a csokiba, meggyújtotta, és odaadta Anikónak szülinapi torta gyanánt... Aztán felvágtuk a tortát,és szétosztottuk... (:

Még annyit tudok leírni, hogy maéjszaka olyat álmodtam, amiről úgy nyilatkoztam, hogy felkeltem pihenni... Mert tényleg olyan kipurcanva ébredtem fel... Mondjuk ilyen álom után nem csoda...
Egyébként hugomék Erdélyben vannak.. Ma indultak, és vasárnap éjjel jönnek, szóval enyém a szoba... Meg szombaton az egész lakás, hiszen anyum meg dolgozik... (: Már azon poénkodtam, hány embert hívhatok, meg ki vegye a piát... :D

Nah, ennyi voltam mára. De mielőtt búcsúznék, még megosztom a legújabb szerzeményemet... (: