Ma úgy istenigazából elkezdtem CSS kósolást tanulni, és hát az lett a vége, hogy ez lett a vége... Először csak kitöröltem a régi kódomat, amit még Axival csináltunk (a mondat valójában úgy lenne helyes, hogy amit Axi csinált, de így kevésbé hangzik jól...), és újraírtam. Lényegében ugyan azt írtam vissza, csak most értem is, mi micsoda... Aztán háttereket kezdtem nézegetni, és hát odáig jutottam, hogy új kinézetet varázsoltam. És exprorer-ben még a szivárványos gördítősáv is működik... :D Bár nem lett valami csinos, de akkor is meghagyom, mert... Mert csak (:
Egyébként egyedül uralom a lakást... Anyum leltározni van, hugom pedig mamánál. Szóval igencsak akad időm szerkesztgetni az oldalt... Van még egy olyan tervem, hogy a kedvenc népdalaimat összegyűjtöm, és felrakom, meg van egy úgymond "versem", amit azért írtam, mert a héten voltunk múzeumban, ahol kaptunk egy feladatlapot. Az egyik feladat megoldása 10 festmény címe volt, amely címekből 10 mondatos fogalmazást kellett írnunk... És most megosztanám veletek az enyim versemet... De először is a felhasználandó címek:  Üstház; Műterem téli este; Egy slukk; Információ; Menj el madár!; Mag; A tizedik nemzedék; Öv; Toronymesék... fagylalt; Valami elment. (nem ebben a sorrendben) Amint látszik, nem volt könnyű dolgunk....
És az elkészült műv:

Az üstházba belépve téli este
olybá tűnik, mintha egy műterem belseje lenne.
A művész egy pillanatra megáll,
Elmereng, szív egy slukkot, s gondolatban tovább kószál.
Próbálja megfogalmazni a szívét mardosó,
rengeteg, heves érzés szülte információt...

"Menj el, haszontalam madár, eriggyél innen!" -
hessegeti el negatív gondolatait emígyen.
Tudja: keserű érzéseinek állandó magja
a tizedik nezedék felelőtlen fattya!
Forrni kezd vére, lelkében olthatatlan harag gyúl,
de öntudatosan csak övéhez nyúl,
még mielőtt agya véglel elborul.

A téli estén a művész így láta munkához,
kezét ezúttal is szíve érzései vezetik, nem mást utánoz.
Amit mostan megalkotni vágya, lelke legmélyéről fakad,
nem csupán holmi mese, ódon toronyba zárva.
Néhány vonás után a kép egy fagylaltra hasonlít,
de emberünk ezen idővel majd nagyon sokat javít.

Az alkotás végeztével a művész méltán büszke,
"Valami elment" - ez lesz a kép címe!

Ahhoz képest, hogy éjfél után, kissé álmosan írtam, szerintem nem lett olyan rossz. Mostanában egyébként megint írni kezdtem... Ha mamánál vagyok - és mostanában elég sokat mamánál vagyok -, akkor mindig jön egy szép hasonlat, berohanok a szobába, írni kezdek, de annak a hasonlatnak kell ugye előzmény, el kell helyezni egy bizonyos helyzetben, és a végére mindig egy szép kis novella-szerűség kerekedik ki belőle... És arra gondoltam, egy történetre felfűzhetném ezeket. Már a történet is megvan. :D

Ez a hét nem volt túl fényes a számomra... Valahogy minden összejött... szakítás, ebből adódó fájdalom, az a bizonyos blogbejegyzés, mama tegnapi, nagyon csúnya megjegyzése... El sem hiszem, hogy csak egy hét telt el hétfő óta... Anyával jót nevettünk rajta, mikor tegnap délután leszálltunk a buszról, elindultunk hazafelé, és egyszer csak meszólaltam a csend közepette, hogy "Ez volt eddig a kedvenc napom!" Merthát őt ugye hívtam nap közben is, szóval tudta, mi van... Estére már olyannyira le voltam épülve, hogy tánc után hívott Sanyi, hogy mi újság robi ügyben, én meg megkérdeztem, honnan tud róla... Pedig itt volt mikor elolvastam a bejegyzést... (:
De minden esetre pozitívan nézek a jövőhét elébe... A kapcsolatom helyre lett hozva; drága blogos barátom nem árthat nekem többé; egyébként is szerdán kompetencia, péntek-szombat osztálykirándulás, tegnap pedig kaptam 10ezer forintot mamától, úgyhogy még shoppingolni is megyek... Bár nem tudom, mit várjak az osztálykirándulástól, hiszen pont egy éve ilyenkor kezdődött az életem addigi legrosszabb szakasza. 2010 május 27-én, az osztálykiránduláson... Még azóta is van, hogy visszolvasom az akkori naplóbejegyzéseimet... Na de ezt most hagyjuk... Már vége. Ahogy a mai bejegyzésemnek is... Szijasztok^^