"Oh, magas ég, miért nincs menedék?
A szívünk miért kõ, csupa kõ és jég?
Mondd, Uram, hol jársz most?
Miért kell, hogy szolgád eltaposd?
Miért kegyetlen annyi ember?
Miért örvénylik bosszútenger?
Szánj meg, Uram! Térden állva kérlek!"

Istenem, milyen helyzetbe kerültem... Vannak barátaim, és mégsincsenek. Jól érzem magam, és mégsem... Egyedül vagyok, és mégsem... Bevallom, már nem várom a nyarat sem... A terveim köddé váltak csaknem teljesen, s életem első boldog nyarának a lehetősége is megsemmisült. Olyan üres minden előttem, és bármit teszek, nem tudopm megtölteni élettel, tervekkel a nagy semmit.

Szombaton megyünk iskolába, 3D filmet nézünk majd, vasárnap pedig talán megetek megint dolgozni. Talán... Imádkozom, hogy összejöjjön... Bár amilyen szerencsém nekem van... Tegnap például leöntöttek a saját forrócsokimmal figyelmetlenségből, és még én voltam hibássá téve... Pedig az én fehér gatyám látta kárát... Holnap meg írhatok dogát föcin topográfiából azért a négyesért, amit azért szeretnék megkapni évvégén. Csakhogy én ehhez hülye vagyok. Nem látom át a térképet, nem tudom megjegyezni, mi hol van... Szóval meglátjuk... Plusz első órában matek doga a szinusz koszinuszból, és azok ábrázolásából; amit még mindig nem tudok..