"Őrült vagyok, van, aki ezt mondja rám,
De a világ tesz ilyenné, nem az én hibám.
Ölj meg, hajóm süllyeszd el az előítélet tengerén,
És ne tudd meg azt, hogy nem vagy más,
Csak ugyanolyan, mint én..."

Hát ez a mai nap... Végem lett teljesen. Mennünk kellett iskolába, és 3D filmet néztünk, meg számítógépeket próbáltunk ki... Kb. ennyi volt...Nekem pedig indult azzal, hogy számomra nem teljesen érthető okokból borzasztóan rosszul éreztem magam lelkileg. De annyira, hogy az valami iszonyatos... Felért egy szerelmi csalódással...Tényleg nem értem, miért ért el ennyire... Vagyis hát indult abból, hogy elveszítettem a baráti társaságba való tartozást, és jelenleg csak egy porszem vagyok, aki azzal beszélget, aki éppen ráér... De nem hívnak sehová, nincs már közöm azokhoz az emberekhez, akiket ezidáig barátomnak neveztem. És én eddig próbáltam harcolni, de Krisztiánnak igaza van: feladtam. Nincs már erőm ahhoz, hogy folyamatosan mások barátságáért harcoljak. Egy ember tesz (tett) nekem keresztbe (nem tudom, akarva, vagy akaratlanul...), és miatta teljesen felborult az életem.
Talán valóban túlreagálom. Hiszen mégsem dőlt össze a világ... És talán mégis... Bennem egy világ omlott össze... Nem tudok azzal együtt élni, hogy mindenből kimaradok; hogy az egykori barátaimhoz nem lehet közöm... Igen, én is tudom, ez mekkora hülyeség, de ma valahogy ezt éreztem... És nem túlzok ha azt mondom, hogy egész nap sírtam... Csak éppen igyekeztem elfolytani, míg végül csak belül sírtam... De sokszor egyetlen szó is előhozta... Tegnap este már teljesen beleéltem magam, milyen lesz új iskolában kezdeni a következő tanévet... Távol a romoktól, amiket nap mint nap muszáj látnom... Már tervezni kezdtem az új életemet... Aztán Krisztián megint visszarántott. Hogy ne menjek, harcoljak inkább, a menekülés nem megoldás semmire... És hát ő igencsak nagy hatást gyakorol rám...
Őszintén, nem tagadom, hogy bolond vagyok, meg hogy talán túlreagálom. De egyszerűen nem bírom. Hiába határozom el itthon, hogy összeszedem magam, hiába képzelem, hogy lelkileg erős vagyok, hogyha amint kilépek az ajtón, elvész minden pozítív gondolatom, és érzésem. Talán idővel harcolni fogok ismét. Ez az idő legyen akár néhány nap, néhány hét, vagy több, mint egy hónap... De most még nem vagyok képes rá... Jelenleg ott tartok, hogy feladtam, és sebezhető vagyok.