Lehet hogy te így érzel, de biztos vagyok benne hogy vannak még olyan valakik akik érdeklik a mostani jelenléted, lehet te ezt nevetségesnek tartod. Azt mondod, nem vagy senki, s, nem tudod ki is vagy valójában, azt mondod felálltál és tovább mész a utadon, de hogy merre azt még te sem tudod(gondolom is én), nem mondom hogy ismerlek, nem mondom hogy netalán az életedet is ismerném. De tudom milyen az, mikor nincsenek körülőtted lévő olyan emberek, melyeket TE barátnak/havernak, esetleg a legelső helyen is volt nálad. Elhiszem neked, elhiszem hogy nehéz megélned minden napot, barátok nélkül, de higyjed el hogy egy nap, nagy közönség előtt fogsz beilleszkedni, sokkal jobban fogod magad érezni, mikor tudod vannak olyan másabb emberek, mint te, ki fogod őket jelölni majd barátnak. Ha nem is most, de később igen. Amikor édesanya leszel, még akkor is lehetnek barátaid, még akkor is lesznek újabb és annál újabb rokonok, ismertelen emberek, mégis össze fogtok barátkozni.

Hogy még nem találtad meg önmagadat, abban még ne keseredj el, ne sírj emiatt, hogy még önmagadat nem találtad meg, te azt állítod, senki vagy, egy nagy senki. Honnan tudhatod, hogy senki vagy, mikor még azt sem tudod ki is akarsz lenni valójában? Te azt gondolod, hogy mások példaképét kéne nézned, mások életét, olyan akarsz lenni mint ők, én azt mondom neked, van időd, megtudod majd találni önmagad. Az a keserű magány, melybe még máig vissza is fogol esni, ha nem vagy hajlandó elfogadni mind azt ami veled valaha is történik. Bolhából ne csinálj elefántot! Majd egyszer tényleg eljön az a nap, mikor már tudod ki vagy, mi vagy... De addig nem, amíg így fogod fel az egészet, addig nem jön el semmi. Várhatod a mait, várhatod a holnapot is, akár a éveket is, s rájössz majd, hogy egyszer s, mindennek eljön majd az ideje. Addig nyugodtan kapjon el téged a ihlet, írj verseket, novellákat, történeteket vagy akármi, addig amíg nem találod meg önmagadat, addig nyugodtan írj, járkálj ki a szabadba.

Tudod, nem csak a barátok vannak a életben, még ha kevés barátod is, légy büszke rá, légy büszke arra hogy ott van ő is veled, lehet sokan átbasztak téged, de nem a keserű magányt kellene olyankor keresned, hogy "jaj de kevés barátom van", de ott van a családod is, még ha nem is nevezheted őket barátaidnak, de tőlük is megkapsz mindent. A barátság nem olyannira fontosabb, mint a életed, a családod, a szerelmed. A barátság mindig is utolsó marad mindenki életében. A egyszer, s tudom hogy lesznek majd még ennél jobb barátaid is, akik voltak neked. Azonban nem kell keresni folyton a magányos órákat számodra, ha rád is tör, hagyjad el, szabadulj ki onnan, mutasd meg az életnek, hogy akárhányszor is törik rád az a érzés, ki tudsz onnan szabadulni ha akarsz. Elhagyod azt a érzés.

Sajnálom hogy még nem mutatkozom még meg neked, de amíg ilyen keserűen éled napjaidat, addig tán nem is fogod tudni, ki is vagyok. Elhiszem hogy csalódsz bennem, meg kell tanulnod, hogy a élet kegyetlen játék, de te könnyű játékra is vívhatod....az életed... vedd a kezedbe a sorsod...életed...éld úgy az életed, mint egy játékban.

Szia.
Először is köszönöm szépen, hogy megint "segíteni" próbálsz. Tényleg. Sajnálom, hogy nem tudom, ki vagy, mert szívesen beszélgetnék veled.
De az igazság az, hogy egyre inkább úgy érzem, hogy nem ismersz. Azt írod, hogy úgy gondoltad, rendbe jönnek a dolgaim. Én meg azt mondom, nincs minek rendbe jönnie. Ami eddig az életem volt, annak vége. Ez nyilvánvaló. És lehet, hogy neked ezt nehéz elképzelned (nem tudom, ki vagy, és hogy megy a sorod...), de nem olyan egyszerű ez az egész, hogy "talpra álltam, mostantól minden a régi." Csak mert ha megnézem, eddig az elmúlt két évem egy ember körül forgott, tehát mindenki, akit szeretek, az ő barátja. És nem is hinnéd, milyen érzés ez. És nem estem vissza sehová. Pont mostanra fogadtam el, hogy nem jelentek szinte senkinek semmit. Nézzek körül azok között, akik körbevesznek? Kérlek, nem vesznek körbe... Vannak olyan emberek, akiket néhanapján látok, de egyikük sem hívna fel, hogy megkérdezze, élek-e még, hiszen már olyan rég beszéltünk. Kikkel szoktam beszélgetni minden nap? Szüleimmel, húgommal, és Krisztiánnal. Akkor mutass rá kérlek a barátaimra, akiket nem veszek észre! Hidd el, nagyon szeretnék egy nap nevetni rajtuk.
A vastag betűvel szedett mondatodat pláne nem értem... Hiszen pont azt írom, hogy most fogadtam el, hogy ez van... Felálltam. Nem most, már hosszú hetekkel ezelőtt. És egyébként még ki is hangsúlyoztam, hogy ki tudja, mennyi jó vár még rám.

Nem hiszem, hogy olyan sokan szeretnének. Más a nyári szünetben a barátaival lóg, sátorozni járnak, bulizik, szórakozik. Nekem ezt mind nincsen kivel. És nem érzem olyan ki tudja, mennyire, mert végtére is ott van nekem Krisztián, és minden napra van programom, de amikor néha belegondolok, hogy rajta kívül szinte senkim sincs, akkor magányosnak érzem magam. Én nem nézem a múltat, nem érdekel. Én a jelent nézem, ami bár elég siralmas, de megtanultam élni benne. Míg van legalább egy ember, aki fogja a kezem, addig nem maradok magamra. Én csak felismertem a helyzetemet, és beletörődtem. A jövőben talán új esélyt kapok igazi barátok keresésére, de addig is elvagyok a jegyzetfüzetemmel, és a tollammal, és írok, amíg csak jön az ihlet. És amikor ezt a bejegyzést megírtam, amikor jött a felismerés, hogy nem vagyok senki, de még lehetek valaki, akkor hosszú idő után először éreztem magam boldognak a szívem mélyén.

Szia!
Bocsáss meg nekem hogy nem kerestelek, nem is néztem a blogodat, de a igazság az, hogy se időm se energiám nem volt semmire. De most itt vagyok, mindig nyomon követtem a blogodat, volt hogy úgy éreztem irnom kell, volt hogy nem, tudod miért? Mert úgy gondoltam rendbe jöjjenek majd a körülőtted lévő dolgaid, be kell lássam hogy; tévedtem! Ugyan oda estél vissza, mint anno annak idején. Meg mondjam miért? Mert még mindig nem fogadtad el saját magadat! Te azt gondolod, egy senki vagy? Ha ez így lenne, akkor jól nézzél körül kik azoknak a barátok, szeretettek akik téged körül vesznek? Jól gondold meg, jól nézzél körül, jól jegyezd meg magadnak, kikkel vagy kivel szoktál beszélni minden nap.
Dolgozol, napról napra, újabb és újabb lehetőségek állnak eléd, újabb nagy közönség előtt leszel, és sorolod be saját magad, de te ezt te is észrevetted, hogy nem benned van a hiba! A hiba, azok számára van benne, és lesz is sokáig, akik soha nem értettek meg téged, soha nem voltak a barátaid, azok bizony senkik. Csak mert nekik ott voltál te, közbe nem is kellettél. S, tudod mit? Nevess csak, nevess csak rajtuk, csak mert ők így hátatt fordítottak neked, ők azt gondolták, hogy majd így jobban a saját csapdába sétálsz majd, de nem így lett. Most lehet hogy te úgy érzed, hogy a saját csapdába essel vissza, ha ezt így folytatod, akkor biztos. Ideje lenne végre felállnod a földről, és sarkon állnod!  Ha még csak nem is vagy valaki, aki lenni akarsz, de ne is nevezd el magad senkinek, lehet nem találtad meg a példaképedet, de még annyi minden jó vár még rád, csak azt te nem veszed észre, netalán nem is akarod?

Gondoltál te már arra, mennyire szeretnek téged azok akik körül vesznek? Boldog vagy, de nem teljesen, addig nem is leszel teljesen boldog, amíg meg nem tanulod az első adott leckét, hogy elfogad önmagad. Nem kell vissza nézdned a múltba, hogy csak igyekezzél elfogadni...elfogadni saját magadat, elfogadni mind azt ami veled történik, ha erre nem vagy képes, akkor ne is legyél képes felállni sem.