„Nevess csak! Nevess! De mielőtt elhagyom a Földi világot, rajtam a nevetés sora!” Mit gondoltok? Én azt, hogy ez lesz az új mottóm, motivációm, nem is tudom, minek nevezzem... Az biztos, hogy ezt pont jókor sikerült hallanom... Egyébként az Amadeus című filmből való, amit nem mellesleg rajongásig imádok.
Ez a mai nap... rettentő gyorsan eltelt. Ahogy az utóbbi néhány hét is. És attól félek, hogy az idő csak egyre gyorsabban fog rohanni, és „holnap” ott találom magam az iskolapadban. És én ezt nem akarom! Mert én most jól érzem magam, tetszik a napomnak ez a beosztása, és bármeddig eléldegélnék így... Bár van valami, ami igencsak dühít, és az idő múlásával egyre inkább. Mert olyan dologtól fosztanak meg, ami miatt egyre nehezebb bírnom. Ma úgy éreztem, meg fogok őrülni. A boldogan töltött időt egyre rántja magába egy feneketlen szakadék, így az napról napra egyre rövidebbnek tűnik. Pedig kétségtelen, hogy egyre hosszabb. Szinte egész délutánok tűnnek rövidke perceknek... Meg kéne nyújtani a boldogság idejét, de olybá tűnik, ez lehetetlen.