Én egy bolond ember vagyok. Zavarodott, gátlástalan, szabad lelkű. Sosem fogom visszafogni magam, csak mert valaki azt kéri, és sosem fogok annyira megváltozni, hogy akár csak közelítsem a normálisat. Őrült vagyok, talán mert valamikor, a mostani életem kezdetén valaki megőrített. És még én magam mondtam, hogy az első szerelem a későbbiekben nem feltétlenül van hatással az emberre? Persze, lehet teljesen elfelejteni az érzést, az embert, de nem lehet meg nem történtté tenni. És azt hiszem, az akkor elszenvedett sérüléseim tettek azzá, aki most vagyok, és aki mindörökké leszek. Változatam. Más lett az értékrendem, s másak a céljaim. De most vált számomra világossá, hogy sosem leszek már normális. Ez elszomorít. Mostmát az egész életem ilyen lesz? Ugyan azokat a köröket futom, ugyan arra a sémára épül minden... Nem egy egyenes úton haladok, hanem körbe-körbe. Ha boldog vagyok is, mindannyiszor visszavisz az út a mélybe. Az őrült feltevésem, hogy én teljesen megváltoztam, hazugság volt. Persze, komolyodtam, de.. áh, elegem van!