Haligali! Már a napi szokásos futásom után vagyok, és azon tanakodok, ki kéne menni megint. Bár valószínűleg nem fogok...
Nézitek mostanában a Jóban rosszbant? Én jelenleg szerelmes vagyok abba a sorozatba. Egy év után végre beteljesülőben van a tiltott szerelem. Tamás atya végre késznek tűnik feladni papi hivatását Bettyért. Jaj, milyen szép... Szerelmes vagyok a szerelembe. Minden fajtájába. A tiltott szenvedélybe, a tűzbe, a reménytelen vágyakozásba, az éppen beteljesülő szerelembe... Kár, hogy az ember nem élheti át minden nap valamelyiket. Persze mondom ezt a több, mint tizenhárom hónapja tartó kapcsolatommal... XD Szeretek szenvedni, nah. Mondjuk most is van mi miatt szenvednem...

Ma színjátszón elkezdtük előkészíteni a majdani színdarabot. Ugyanis saját előadásunk lesz, aminek a szövegkönyvét tanárnő írja majd a közös ötleteléseink, illetve a saját gondolatai alapján. Szóval mindenki kapott egy lapot, rajta egy karakterrel. Hozzám került az „anya, aki gyerekével szökik az erőszakos apától” karakter. (Jah, a darab témája - zanzásítva - az lesz, hogy idegen emberek utaznak egy vonaton,és idővel rájönnek, hogy kapcsolatban áll az életük egymáséval. Majd mikor mindenki szeret mindenkit, és minden happy, valamilyen módon mindenki meghal.) Jellemeznünk kellett a karaktert ezek alapján: a múltja, miért ül a vonaton, tehát hová megy és miért, mik a hobbijai, miket szeret, vagy nem szeret, illetve mik a jövőbeli tervei. Érdekesség még, hogy Ricsinek pedig a fiam karakterét kellett kidolgoznia. Amikor mindenki végzett, tanárnő összeszedte a papírokat, majd mindenki húzott egyet, és a leírtak alapján kellett bemutatkoznia, a szereplő bőrébe bújva. Én kikaptam a meg nem értett művész alakját, akinek a szülei nm tudták támogatni, hogy a szenvedélyének élhessen. Aztán a szüleit lecsukták, nevelő szülőkhöz került, akik aztán meghaltak, és így, tíz évvel a szülei börtönbe kerülése után eldöntötte, hogy szerencsét próbál egy művészeti iskolában. Nah, most le fogom nektek adni a bemutatkozásom elejét, addig a pontig, amikor mindenkiből kitört a röhögés. És kár, hogy nem tudom ezt most nektek előadni, mert úgy lenne érdekes... Szóval szótlannak, és zavartnak kellett lennem. Meg kell hagyni, meglehetősen egyszerű zavrba jött embert játszani. Meg is tetszett ez nekem... Naszóval kéztördelve, az arcomat néha a kezemmel takargatva, legtöbbször lefelé nézve, dadogva ezt impróztam össze:
Ööö... Hát, Dudás Natália vagyok... Én... Nehéz nekem önök előtt beszélni... Szóval nagyon régen kezdődött... A szüleim nem törődtek velem, nem volt pénzünk... Aztán börtöbne kerültek... Pedig én csak trombitálni akartam...

2012.01.18. 20:03, teló

Vissza a bloghoz