Helló emberiség! Mostanában nagyon rákattantam az ékszerkészítésre. Eddig csomóztam rengeteget - itt meg is tekinthetők a munkáim. Most viszont a gyöngyözéssel kezdetem el kacérkodni, talán egy időre vissza kéne térni ahhoz? Vagy a csomózást és a gyöngyözést csinálni egyszerre? Legelőször is nagyon szeretnék gyöngygallért csinálni, csak valahogy nem találok normális leírást a neten, amitől száz százalékosan felfoghatnám a dolgot. De majd elkezdem, és magamnak rájövök, mint általában mindenre. Persze dolgom is van, hiszen kedvesem anyuja szeretne egy szettet gyöngyből a fellépőruhájához, húgom pedig egy csomózott karkötőt, szóval előbb ezeket kellene megművelni. 

Gondolkodtam. Miért teszi ezt velem a sors? Másokkal miért nem? Vagy mindenki így jár, mint én? Megint abba a hibába estem, ami eddigi életem során a lagnagyobb volt. Ami elvett tőlem mindent. Mindent, kivéve egy valakit. Aki mindig ott van, és mindig ott is volt nekem. De miért jártam megint így? Hiszen megfogadtam... Megfogadtam, hogy nem hagyom, hogy valaki a mindenemmé váljon. Nem építkezem egy ember köré. Nem teszem az életem más kezébe. És mégis megtettem megint. És átvertek megint. Visszazuhantam. De itt a különbség: most az élet nem vett el tőlem mindent. Mivel időben kapcsoltam, a sors adott nekem egy támaszt. Egy barátot. Aki olyan, mint én. Akit azok a dolgok érdekelnek, mitn engem. Aki felel, ha kérdezem, egyenesen, és őszintén; és aki viszont kérdez. Most csak egy pofont kaptam, nem úgy, mint tavaly. De ez is elég volt észhez térnem. Többé nem tehetek ilyet. Még mindig keresem magamban a válaszokat, de már hiába. Össze szedem inkább magam, és emelt fővel lépek tovább, immár okosabban, és próbálom visszaépíteni, ami most ismét ledőlt.