Húha... Ez a nap... Arra kelek, hogy hugom haja lóg a képembe, és közben matat valamit a kezemnél... Mondom, mivan? Kiderült, hogy a távirányítót keresi... Én meg gondoltam, akkor már azért sem adom oda neki... :P Erre kirohan a szobából, teljes erőből bevágja az ajtót, ordít valamit anyának, és visszajön hisztizve, közben persze megint ránt egy nagyot az ajtón, hadd szóljon... Nehogymár tudjak aludni még egy kicsit... Szóval az ébredésem így zajlott, pontosan 8:40-kor... És tudjátok, mi a szívás? Hogy 0:40-kor feküdtem le... Azért ilyen pontosan nyolc órát aludni, az már művészet...
Amint a lefekvési időm is mutatja, tegnap sokáig kitartott az az energialöket, amit kaptam... Olyannyira, hogy a Beugró kezdetekor ugrálni, kiabálni kezdtem, hogy "ott vagyok! ott vagyok!", majd hugom lehangoló, és felháborító viselkedése miatt átrohantam anyumhoz, ott is lelkendeztem egy sort, ő pedig megrémülve néz rám, hogy vajon mit vehettem be, vagy mit ihattam... Próbáltam megnyugtatni, hogy ez nálam teljesen normális, és egyébkén meg hétköznapi viselkedésmód, de szerintem csak látszólag nyugodott meg... :D Aztán már majdnem kivette a kezemből a kólát attól félve, hogy ha még azt is megiszom, sosem múlik el az őrület rólam... (: Szóval nézzük a Beugrót, és én közben folyamatosan mondtam el neki a különböző háttérinfókat... Néhány szituáció után reklám következett, rohanás vissza a szobámba, és hívtam Axit, emleséltem neki, mik voltak addig, de már kezdődött is, vissza anyumhoz... És ez így ment mindhárom reklámszünet esetében. Aztán a műsor végeztével újra hívtam, de akkor már komolyabb ügyben... És lebeszéltem vele csaknem az összes pénzemet a kártyámról... De legalább megosztottam vele a jövőmet érintő döntésemet...
Mindig a szívem vezetett, és ha rossz vezér volt is néha, mindig az övé marad az irányítás... Van, aki érti ezt, és van, aki majd fogja...
Letettem a telefont, jött az ihlet, írni kezdtem... És ez fura, mert egy nap alatt az már a második ötletem volt... De hát volt mit leírnom, mit ne mondjak...
És most visszatérnék hugom viselkedéséhez. Mikor befejeztem a tegnapi második bejegyzésemet, melegítettem magamnak kaját, és bementem a szobába, hogy végre megnézem a várva várt epizódját a Beugrónak, Julcsi valami buta filmet nézett a Disney Csatornán, amit egyébként már látott százszor... Mondom neki, hogy most el fogogm kapcsolni, mert mindjárt leadják azt, aminek a felvétén voltunk, és végre megmutathatom neki, mit is láttunk... Erre ő kérlelni kezd, nézzük inkább azt a filmet, ami megy, mert a vége a legjobb... Mondom, szó sem lehet róla, mégis hogy gondolja... Erre ordítani kezd velem, hogy miért vagyok ennyire önző, miért azt nézzük amit én akarok... Hirtelen meg sem tudtam szólalni... Komolyan ennyire önző huggal áldott volna meg a sors? És a válasz: igen! Mert a hisztiét, és a mocskolódását követően elfordult, és elaludt. Kérdezem tőle, hogy ez komolyan gondolja-e? Mire ő, hogy nem érdekli ez a műsor, ő alszik... És még mareggel is a fejemre olvasta, hogy nem hagytam, hogy azt nézzen, amit akar, és még azt sem, hogy aludjon... Néha nagyon elkeserít, hogy ilyen... Másoknak annyira normális testvérük van, az enyém meg ott tesz nekem keresztbe, ahol csak tud, és mindig megmagyarázza, mogy miért neki van igaza... Reggel, miután hagytam, hogy a brutális felébresztésemtől fél egyig nézze a TV-t, pedig írni akratam, végre hajlandó volt kikapcsolni a színes, mozgó emberkéket tartalmazó dobozt. Megkértem, ne szóljon hozzám, de ő azért sem hagyott nyugodtan... Mindenféléket kezdet kérdezgetni, amire én válaszolgattam is, bár igencsak idegesített, hogy egyetlen szavával eltünteti egy egész, fejben tökéletesen kidolgozott gondolatsoromat... De amikor még értelmetlen dolgokról is elkezd magyraázni nekem, és hiába kérem, hogy maradjon csendbe, közli, hogy azért sem, akkor már kissé kezdek kiakadni... Majd jön azzal, hogy este sem hagytam Tv-zni... De hát ilyen az én hugom...