Hogy a tegnap este mennyire unalmas volt... Ihlet híjján nem tudtam sem írni, sem rajzolni, szóval leültem húgommal TV-t nézni, bár nem érdekelt, amit nézett... Aztán bealudtam, és a Barátok köztre keltem... De akkorra mintha minden elszürkült volna előttem... A szívemben... Nem láttam színeket, nem láttam fényt... Olyan volt... mint mondjuk egy horrorfilm eleje. A főszereplő boldog a családjával, de a rendező úgy intézte, hogy minden olyan sötétnek, színtelennek, és nyomasztónak hasson... És menekülni akartam... Járkáltam a lakásban, próbáltam leküzdeni, de nem ment. Így hát visszafeküdtem, és bár nem bírtam elaludni, mégis vártam, hogy az álom magával vigyen egy másik világba. De attól sem mondanám, hogy jobb lett... Álmomban elaludtam, és lekéstem életem legfontosabb fellépését, minden összekuszálódott, futottam volna, de valami visszatartott... Kimentem lefürödni, de a kád helyett a mosdónál lévő csapból jött a víz, nem vettem észre, elárasztotta az egész fürdőt... A végére annyira összekuszálódott minden, hogy már azt sem tudtam, ki vagyok. És az egész falu nálunk volt. Az előszobánkban... Téboly...
Aztán arra ébredtem, hogy húgom készülődik valahová. És megijedtem, hogy valóban ő megy el helyettem a fellépésre - ahogy az az álmomban lett volna... De szerencsére magamhoz tértem. Kiderült, hogy csak a boltba megy... Most meg ez a nyomasztó esős idő... Ráadásul Krisztián is nagyon hiányzik...

Anyum tegnap azzal jött haza, hogy ő halakat akar... És nekem kissé vicces volt a szitu... Nem tudom, miért... Csak ő valahogy nem szokott ilyenekkel előállni... Persze értem, miért mondja... Sanyi imádja a halakat, a testvérének a családja pedig tart sokat, és tudnak adni. Egyébként meg szépek. De akkor is vicces volt... (:

Ennek a számnak az első versszakát nem, de a többit bátran magamra vállalom. Úgy érzem, a nagy része igaz rám...

"Legbelül az álmaimban szebb a kép a világról
Boldogság gyere haza! Már nagyon hiányzol!"