Szerkesztő: míra × Oldalam témája: blog × Tárhely: gportal × Nyitás időpontja: 2011. 04. 21.× Zárást nem tervezem (: × Megjegyzés: mindenért vállalom a felelősséget, amit leírtam, viszont amit csak odaképzelt valaki, azért továbbra sem...
HelóSzija!
míra. 17 éves. pörgős, hangulatember, szerelmes, álmodozó, kedves, bolond,szemüveges, fogszabályzós, néptáncos, meg nem értett művész, amatőr író, rajzos, kémiaimádó, legtöbbször közvetlen, imád enni, elég kocka >> Szeret blogolni, sorozatfüggő, sokszor múltfüggő, egyre inkább vallásos, imádja a péntekestéket!
okosság...
"Úgy csináltam, mint aki nem veszi észre. Nem azért, mintha haragudtam volna rá, hanem mert a szívem és a bizalmam pont összeomlóban volt. És ettől az összeomlástól a mellkasomban légüres tér keletkezett. Mintha az összes ideg elsorvadna a testemben, és belerántanának az ürességbe. Aztán eltűnnék."
avagy "aki még nem volt boldogtalan, a boldogságról sem tud sokat mondani..."
- Ki az a kissé megkuszálódott elméjű, aki hétfőn reggel a kedvenc, hófehér pólójában nekiáll kikanalazni egy fél dinnyét? - Én! Én! Én jelentkezem! - És miből ismert magára? A "kissé megkuszálódott elméjű"-ből, vagy pedig a dinnye kikanalazásából? - Hát... valójában mindkettőből.
A lényeg az, hogy agyilag még nem jöttem helyre. Pedig már néhány éve lábadozom... A szombat esti, zenehallgatásba torkollott aludninemtudásom óta egy dal zsong a fejemben. Teljesen véletlen volt, hogy meghallgattam, lehet, nem is kellett volna... de egy biztos: hogy azóta olyan gondolatok járnak a fejemben, amik jósok ideje már kihaltak benne. Mégpedig a barátság. Nem az a barátságnak nevezett, egyébként meg még haverságnak is gyenge izé, hanem a valódi barátság. Az, amikor reggelente csak azért várod, hogy bemehess abba az átkozott iskolába, mert tudod: találkozni fogsz a legjobb barátnőddel. Mikor csaknem minden nap lebicózol hozzá egy másik faluba, vagy ő jön hozzád, mert tényleg szeretsz vele beszélgetni, hülyéskedni..."A barátság egy lélek két testbe szakadva." Volt valaha egy barátnőm, akivel valóban ezt éreztük. Mindent megosztottunk egymással: családi dolgokat, szerelmi bánatot, új szerelmet... És segítettük egymást. Jóban, rosszban kiálltunk a másik mellett; kettőnk között nem létezhetett harag, sem féltékenység... Nem hagytuk ott sehol, és nem hagytuk ki semmiből egymást. A mi kapcsolatunk nem csupán osztálytársi viszony volt, hanem valóban egymás testvéreivé váltunk. És ez nem annyiból állt, hogy kiírtuk fészbukra, de igazából szartunk egymás fejére... Ő családtag volt nálunk, és én családtag voltam náluk. Szinte haza jártunk egymáshoz. És tudom, hogy egyikünk sem mondott volna olyat SOHA, hogy "megváltoztál, így már nem kell a barátságod." Ha farsangi bál, vagy valamilyen buli volt, együtt töltöttük, és se én nem hagytam ott őt a táncparketten, sem pedig ő engem. Nem titkolóztunk egymás előtt; a másik háta mögött pedig kizárólag dícsértük őt. És úgy is gondoltuk. Én mégsem tudtam értékelni ezt a barátságot... Feladtam, holmi gimis osztálytársi viszony miatt... És mostmár talán késő visszacsinálni. Ez a szám hozzá szól most, az egykori legjobb barátnőmhöz. Ez volt a közös számunk...
Elhatároztam, hogy az elkövetkezendő néhány évben az igaz barátságot fogom keresni. Legyen bármi is. Lehet, hogy lesz, hogy feladom, de majd igyekszem ismét erőt venni magamon. Mert most látom csak, hogy egy barát nekem az egész világot tudja jelenteni. Egy ilyen barát.
"Talán felnövünk egy perc alatt,
A világ még annyi mindent tartogat.
Egy barát, ki jóban, rosszban megmarad,
Jobban kell, mint valaha bármi más."