|
míra. 17 éves. pörgős, hangulatember, szerelmes, álmodozó, kedves, bolond, szemüveges, fogszabályzós, néptáncos, meg nem értett művész, amatőr író, rajzos, kémiaimádó, legtöbbször közvetlen, imád enni, elég kocka >> Szeret blogolni, sorozatfüggő, sokszor múltfüggő, egyre inkább vallásos, imádja a péntekestéket!
| |
|
"Úgy csináltam, mint aki nem veszi észre. Nem azért, mintha haragudtam volna rá, hanem mert a szívem és a bizalmam pont összeomlóban volt. És ettől az összeomlástól a mellkasomban légüres tér keletkezett. Mintha az összes ideg elsorvadna a testemben, és belerántanának az ürességbe. Aztán eltűnnék."
| |
|
12.21: Pest, városligeti műjégpálya!
12.20: Karácsonyi ajándékozás
12.17: Tanfolyam
12.16: Máté szülinapi páréja
12.10: Krisztián szülinapja
12.09: Névnapom
12.08: Krisztiánnal egy évesek lettünk!!
12.02.: Sulidiszkó
09.03: Leltár meg nem mondom, hol. :D
08.31: megyünk iskolagyűlni du 3-kor
08.21-28: Tiszaföldvár - családi nyaralás
08.20: fellépés kalotaszegivel
08.14: Domonyvölgy, Bosch nap
egy csomó ideig hanyagoltam az ide való írogatást... nah, most elkezdem megint :D
Bloglistában 101. hely!
07.17: Leltár Cegléden
07.10: Leltár Dunakesziben
07.03: Leltár Üllőn
188. hely! :D
a bloglistában a 215. helyet töltöm be... :D
06.30: 11:45 - Fogászat!
06.26: Leltár Szécsényben.
06.19: Leltár Dunakesziben.
06.17: tanévzáró (kaptam delfines pendrive-t)
06.16: a sátorozás évfordulója!
+ Művészeti sulis évzáró
06.15: HOLDFOGYATKOZÁS
Évvégi: 3,93. Ennek nagyon örülünk!
06.12: Jászberény - állatkert
KIRÁLY L. NORBI KONCERT
06.10: UTOLSÓ TANÍTÁSI NAP!
05.31: Német szintfelmérő
05.28-29: OSZTÁLYKIRÁNDULÁS! (Gyöngyös)
05.26: Biosz doga
05.26: Német szódoga (basszus, négy oldalnyi szó...)
05.25: Kompetenciamérés
05.24: Fakton múzeumba megyünk parafrázist készíteni
05.23: Kémia doga (szénhidrátok)
05.23: Fakt jelentkezési határideje (kémia, rajz, újságírás)
| |
|
|
|
× péntek ×
Nah, ebből elég volt!
Children of Distance: Sivatag ---> delete.
Children of Distance: Gyűlöllek ---> delete.
Children of Distance: Ha hallasz ---> delete.
Rómeó és Júlia: Óh, magas ég ---> delete.
...
Helyette:
Selena Gomez: Naturally
Sean Kingson: Fire burning
Mester Tomi: Szabadítsd fel
Kovácsovics Fruzsi: Hazatalálsz
A mai nap a hangulatom leginkább egy szinuszfüggvénnyel lenne ábrázolható. Az ugyanis a nulláról (az origóból) indul, és meredeken lefelé halad. Ám aztán megfordul, s a pozitív negyedbe megy át. Nos, az én esetemben a nullától nem ment az a vonal feljebb, de ezután a hét után a nulla egy igen magas érték. Ahogy teltek a napok, én egyre inkább csak ültem az életem romjai között, és sírtam. Próbáltam volna összepászítani a darabkákat, és nem voltam képes elfogadni, hogy a lehetetlennel próbálkozom. Aki megostromolta a várat, az tett róla, hogy ne bírjam felépíteni többé. És most kudarcot vallottam. Emlékszem, mikor nyolcadikos koromban iskolalátogatáson voltunk a jelenlegi sulimban, az igazgatónő szóról szóra ezt mondta: "most kezdődik életetek legszebb korszaka, ezért jól kell dönteni afelől, melyik intézményben akarjátok eltölteni." Én kis butuska kislány csak csodálkozva figyeltem ezeket a szavakat. Egész addigi életemben egyetlen barátnőm volt, a többieknek egy aprócska hányada közömbös volt irántam, a legtöbben pedig élből utáltak. Vagyis nem volt ez mindig így. Negyedikig mondhatni, egészen jól elvoltam, ám aztán új osztálytársat kaptunk, aki irántam érzett ellenszenvét igen hangosan hirdette, megalázva engem, és hát úgy keresztbe tett nekem, hogy az ő hatására mindenki ellenem fordult. És én ehhez a helyzethez szoktam hozzá: a magányhoz, a kitaszítottsághoz, illetve ahhoz, hogy mivel néhány társam szerint ciki velem lenni, egy fiú sem kereste a társaságom. Aztán egy hozzám hasonlóan kitaszított fiúba szerettem bele, de még ő is megalázónak tartotta, hogy velem legyen, mindannak ellenére, hogy szeretett, szóval még ő is otthagyott.
Tehát akkoriban nem igazán tudtam elképzelni, milyen érzés lehet, amikor az ember élete jó. Mikor van kivel beszélgetni, mikor van kikkel elmenni ide-oda. Mikor ugyanúgy tagja vagyok egy közösségnek, mint akárki más. Aztán felvettek ebbe az iskolába, és a sok idegen ember százszor kedvesebb volt velem, mint azelőtt bárki más. Aztán bekerültem egy bandába, a legjobb-ba, amit valaha láttam - legalábbis sokáig ezt hittem. Hirtelen lett kivel hülyéskedni, kivel sétálgatni, bóklászni, beülni ide-oda, kinek kiönteni a szívem... Eltűnt a kislány... Otthon éreztem magam a világban. De aztán egyre többször szúrtak hátba, egyre többször lettem kizárva a társaságból, aminek a bizalmamat szenteltem. Majd eltaszítottak, ki a semmibe, és minden menedékemet maguk oldalára állították. És nem maradt semmi. Ma már nincs kikkel beülni ide-oda, bóklászni, hülyéskedni. Egy idegen világban találtam magam, de ez a hely nem tetszik. Az emberek külsőre ugyan úgy néznek ki, akár csak régen (az elmúlt két évben), de az álcájuk más lelkeket takar. Nem ismerek rájuk. Kik ezek? Hol vagyok? Mintha árny lennék, kit nem lát senki. Pedig semmit sem csinálok másképp, mint addig... Most mégis itt állok, a sivatag közepén, és kétségbeesetten keresem a hidat, ami átvezet a szakadék másik oldalára, ahonnét érkeztem, de nem találom. És már szakadék sincs, sem régi világ.
Az egésznek a lényege, hogy ma felismertem, hogy nem ragaszkodhatok a hazug múlthoz, hisz az csak délibáb volt. Most van itt az ideje, hogy letöröljem a könnyeimet, talpra álljak, s lerakjam az utam első köveit. S hogy bezárjam magam mögött az ajtót, amin akaratomon kívül taszítottak ki. Beleképzeltem magam egy jövőbeli időbe, és rájöttem, milyen jó érzés lenne azt mondani majd: "Piszok nehéz volt barátokat szerezni, de megcsináltam." Aztán tudjátok, mi jutott eszembe? A történelem során annyiszor romboltak le városokat, falvakat, országokat, de az emberek gondolkodás nélkül visszaépítették mindannyiszor. Mert mi lett volna velünk, hogyha ők is feladják, akárcsak én most? Közel sem tartanánk itt. Nagy munkájukba került, de megcsinálták. És ha nekik sikerült, nekem is fog.
Fáj. Sőt, nagyon fáj. De ha vérző sebekkel, vagy ha akár kar nélkül is, de mennem kell tovább. Mert a lopott kincseket nem kapom vissza már sosem, de ha jól játszom, egyszer talán megint lehetek gazdag. Ha feladom, azzal csak nekem lesz rosszabb. Elkezdtem feltápászkodni, és fogadalmat tettem, miszerint a hétvégén örökre törlöm a múltat a szívemből. Hiszen az olyan, mint a lappangó betegség. Nem tudodhatni, mikor jönnek ki a tünetek; a legjobb kiirtani. Persze a fájdalmat egy pillanatra sem fogom elnyomni. Az is az életem része, meg kell bírkózni vele, akkor gyorsabban elmúlik.
Nem mondom, hogy a mottómtól is megszabadulok. "Mielőtt elhagyom a földi világot, rajtam a nevetés sora!" Nagyon szeretném egyszer szenvedni látni az embert, aki tönkre tett. És hiszem, hogy így is lesz. De ami a legtöbbet fog visszhangozni a fejemben, az ez lesz: Nekem nincs múltam!
| |
|
|