Sziasztok megint! Tudom, rég jelentkeztem már... Csak olyan dolgok jöttek felszínre az elmúlt héten, amiket inkább csak egy olyan barátnővel osztottam meg, akiben tényleg bízhatok. Meg időben sem bővelkedem mostanában...
Ebben a pillanatban borzasztóan furcsán érzem magam... A halálos nyugalom, és a furcsa izgatottság egyszerre áraszt el. Nyugodt vagyok, amiért nem kell egy hétig suliba mennem, nem kell hamar lefeküdnöm, és ezért nem idegeskedem a tanulnivalók miatt. Hogy izgatott miért vagyok? Talán nem is tudom. Ott van azis, hogy nagyon várom a szombati színházat, márcsak a társaság miatt is, másrészt... nem tudom. Össze is zavarodtak az eddigi dolgok a fejemben... Na de hagyjuk is...
Sanyi a héten letöltötte nekem a P.S. I love you-t, amit már elég régóta látni szerettem volna. Szóval ma megneztem, és... Wáó! Megérte ennyit várni rá. Azontúl, hogy a legszomorúbb film, amit eddig láttam, nagyon megfogott. Ráadásul belegondoltam, mi lenne, ha én lennék Holly helyében. Én nem lennék képes ezt végigcsinálni... Özvegyen nem kéne többé az életem. Átéreztem, mekkora darabot téphet ki az ember szívéből a szerelme elvesztése. És az a seb sosem gyógyul be... Az enyém legalábbis nem tudna...
Ugyancsak ma volt a napja, hogy az Avatart először láttam elejétől a végéig, valamint az Így jártam anyátokkal című sorozat hatodik évadjának végére értem, és a szám is tátva maradt, mikor Barney megnősült. Barney! Barney??