Néhány hete feladták a Vörös és feketét elolvasni. Én kb két éve elkezdtem már, és akkor imádtam, így amint tanárnő kimondta, hogy ezt kell magunkévá tennünk, már rohantam is le a sulikönyvtárba, nehogy a végén ne jusson nekem. Kedvcsinálóként ebből írnám most ki a kedvenc idézeteimet.

"Senki nem sejthette, hogy a sápadt, szelíd, lányos gyerekben rendíthetetlen az elhatározás: ha nem törhet fel egészen a magasra, inkább ezerszer meghal."

"Lelkét elöntötte a boldogság: nem a szerelem lobbant fel benne, de az irtózatos kínlódás véget ért."

"Hogy teljes legyen nyomorúsága, pontosan ismerte, sőt túlozta is saját tehetetlenségét; de azt nem látta, hogy milyen kifejező a tekintete; szeme szép volt, és olyan égő lélekről tanúskodott, hogy ez a fény megkapó értelmet lopott abba is, amiben nem volt értelem; a jó színész művészete ilyen erejű."

"Azt a szerelmet, amiről néhány hozzákerült regényben olvasott, kivételnek tartotta, olyan érzésnek, ami a természet rendjébe beilleszthetetlen. Tudatlanságának köszönhette, hogy tökéletesen boldog volt; állandóan Julienre gondolt, de eszébe sem jutott, hogy ezért szemrehányást tehetne magának."

"A gyötrő harc, a kötelesség és a félénkség vívódása olyan kínossá vált benne, hogy önmagán kívül senki másra nem ügyelt."

"A fiú nőies vonásait és megzavarodott arcát nem érezte nevetségesnek. Maga is nagyon félénk volt. Az a férfias megjelenés, ami a nőket annyira meghódítja, őt inkább megfélemlítette."

"Szörnyű pillanat volt; ismeretlen területre került. Ezen az estén soha nem érzett boldogságot ízlelt meg, most meg hirtelen ijesztő gyötrelembe zuhant alá. Nem tudta, hogy ilyen szenvedés is van, a fájdalom felkavarta és elkábította."

"De még akkor is, amikor már mindent megadott neki, őszinte felháborodással lökte el magától, majd rögtön a karjába vetette magát. Viselkedésében nem volt semmi féle tervszerűség. Úgy érezte, menthetetlenül elkárhozott. És hogy elhessentse magától a pokol képeit, gyöngéd, forró hízelgéssel ölelte át a fiút."

"Boldogságuk ezután magasabb rendű lett; a tűz, amelyben égtek, egyre forróbbá vált. Őrületbe csukló rohamaik voltak. A felületesen ítélő világ azt hihette, hogy még boldogabbak. De ők többé nem találták meg azt a gyönyört, amely a szerelmük első heteiben fűtötte őket."

"Soha nem szerettelek ennyire, te drága, te angyal! Csak most kezdelek úgy szeretni, ahogyan megérdemled. Nem tudnám elviselni, hogy távol éljek tőled, és tudjam, hogy miattam szenvedsz!"

"Nem sokallom, ha akár életemmel kell is megfizetnem azokat a boldog napokat, amiket karjaidban töltöttem. Te tudod, hogy nagyobb árat fogok fizetni értük!"

Ilyen könnyű boldognak lenni?... Ez az élet nem kerül sokba. [...] Milyen boldogan dől le a turista a hegytetőn, ahová keserves kapaszkodásokkal jutott fel. De boldog lenne-e, ha mindörökre ott kellene pihennie?"

Én rögtön szembe szállnék a világ minden veszedelmével! Csak egytől félek, attól a pillanattól, amikor elmész, s én egyedül maradok."

"Milyen más az, akit elvesztettem. Milyen igaz és közvetlen volt, milyen tiszta! Hamarább ismertem a gondolatait, mint ő maga: szinte láttam, hogyan születnek. Szívében csak egyetlen ellenfelem volt: a félelem."

"Mégiscsak közönséges ember, neve mindig életem legnagyobb tévedésére fog emlékeztetni... És most őszintén vissza kell térnem az életemhez és a becsülethez! Ha nem ezek vezetik a nőt, elbukik."

"Erkölcsileg meghaltam, haljak meg testileg is!"

"Egy angol utazó leírja, milyen meghitten élt egy tigrissel; felnevelte, becézte, de asztalán mindig ott hevert a töltött pisztoly."