Keleti szokások
A keleti szokások merőben különböznek mieinktől. Némelyik igencsak furcsának tűnhet egy európai számára. Én összegyűjtöttem néhányat a legérdekesebbek közül.
Lábzsugorítás (Kína)
A kínaiak a női báj legfőbb jelének az apró, elkötött lábakat találták. Ezeket gyönyörűen hímzett, magasított cipellőkbe bújtatták. Ami számunkra kínzásnak mondható, az a régi kínaiaknál a nőiesség szimbóluma tartották. Ez az eljárás leginkább a gésáknál volt jellemző.
A lábzsugorítás a 10. századtól egészen 1911-ig divatban volt, eztán a Kínai Köztársaság betiltotta. Mindezek ellenére eldugott kínai falvakban még ma is találni olyan 70-90 év közötti asszonyokat, akik egész életüket megnyomorított lábakon szenvedték végig.
A lányok lábát 3-5 éves koruk között kötötték el. Tehát az ő sorsuk gyakorlatilag már akkor megpecsételődött… A nagylábujjukon kívül minden lábujjukat eltörték, és elkötötték egy kb. 7cm széles vászoncsíkkal, amit gyakran le is varrtak, hogy megakadályozzák viselőjét abban, hogy esetleg éjszakánként levegye. Az elkötés célja a láb további növekedésének megakadályozása volt. Ám esetenként ez sem bizonyult elég hatékonynak. Ilyenkor bevágták a kislányok talpát, hogy így állítsák meg a növekedésben. A lábelkötés rendkívül fájdalmas volt és a lábujjak elhalásával járt, amit egy nagyon bizonytalan, imbolygó járás kísért. A kor kínai férfiai ezt nagyon erotikusnak találták. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy amennyiben egy lányt nem vetettek alá a lábzsugorításnak, annyiban esélye sem volt jó férjet találni…
Gondolom, sokan vannak, akik éppen annyira kegyetlennek találják ezt az eljárást, akárcsak én. Ám úgy hiszem, nem a mi dolgunk ezt megítélni…
Japán teaszertartás (csa-no-ju)
A teaszertartás helye a teaház, japánul szukija. Ez magányos, igénytelen kunyhó látszatát keltette. Mintaképe a paraszti lakóház volt, bár a gazdagabb kereskedők házai sem sokban különböztek tőlük. Alacsony, 80×60cm-es ajtóval rendelkezett, ami mindenkit meghajlásra kényszerített, függetlenül társadalmi rangjától. A helyiség körülbelül 8 négyzetméteres volt. Kicsiny ablakai magasan helyezkedtek el, nem nyújtottak kilátást a kertre. A padlót gyékény borította, ezen ültek a vendégek.
Első lépés a meghívás volt. A vendéglátó megbeszélte a teamesterrel, kiket szeretne meghívni. Ez 3-5 embert jelentett.
A tea előtt könnyű süteményt kínálnak a vendégeknek. A teamester először bambuszseprűvel a csészébe söpri a megfelelő mennyiségű teaport, majd bambusz merőkanállal forró vizet mer rá. Ezt a seprűvel felkeveri, így kap egy csésze teasűrítményt. Ebből a sűrítményből önt a többi vendég csészéjébe, amire még forró vizet öntenek. Az így elkészült teát nem ízesítették semmivel.
A teát nem illett egyszerre felhajtani. Három lassú kortyot írt elő a szertartás. Több csészényit is el lehet fogyasztani egymás után, a mennyiség nincs meghatározva. A tea élvezete a mindennapi életből való kikapcsolódás, békés elmélyülés, és könnyed társalgás esztétikai élményével párosult.
A teaszertartást a teamester által megadott jelre befejezik. A vendégek elbúcsúznak a házigazdától, majd zajtalan léptekkel távoznak.
E hagyomány kialakulása idején Japánban feudális harcok dúltak. Nem csoda tehát, hogy a szenvedésekbe belefáradt emberek békesség utáni vágya teljesült a szertartások folyamán.
Akiknek hozzám hasonlóan felkeltette az érdeklődését ezen hagyomány, azoknak szeretném figyelmébe ajánlani, hogy a tematikus héten lesz alkalmunk betekintést nyerni ebbe a rengeteg évet megélt tradícióba
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
míra.
