Megyei rajzverseny

Legtöbben már a megnyitó előtt kiválasztottuk a számunkra legszimpatikusabb helyet. Én sokáig vaciláltam azon, hová is üljek. Aztán mégiscsak sikerült letelepednem az egyik csendélet körül, félkör alakban elhelyezett székek közül a legszélsőre.

Rohamosan közeledett a bűvös kilenc óra: a megnyitó ideje. Már csupán néhány perc választott el tőle… Utolsó szóváltások a terem túlsó végében ülő barátnőkkel; jókívánságok átadása. Majd levonulás az aulába, s várakozás a kezdésre.

      A megnyitó után végre elfoglalhattuk helyünket a rajzteremben. Miután a felkészítő tanárok utolsó tanácsaikat is megosztották diákjaikkal, kezdetét vette a munka. Magam elé vettem egy táblát, és egy rajzlapot. Szétnéztem. Láttam, hogy körülöttem már mindenki dolgozik; ideje volt, hogy én is nekilássak. Bátortalanul fogtam meg a ceruzámat, talán le is ejtettem… A többiek arcán önbizalmat véltem felfedezni, ami még inkább elbizonytalanított. Meghúztam az első ceruzavonásokat, viszont mivel halogatni akartam még egy kicsit a rajz elkezdését, azonnal megfordítottam a papírt, s felírtam az adataimat. Ám azonnal kis is radíroztam…

      Telt-múlt az idő. Az alkotások kezdtek egyre kidolgozottabbak, egyre szemet gyönyörködtetőbbek lenni.

      A teremben néma csend honolt, csupán néha elegyedtek szóba egymással az azonos suliból érkezett tanulók.

Az óra mutatója lassan elhagyta a 12-t. Bennem egyre inkább fokozódott az izgalom. Egyetlen dologtól rettegtem: mi van, ha nem készülök el időre? Tíz perccel később már csupán az utolsó simítások voltak hátra. Éreztem, hogy készen leszek. Megnyugodtam. Kifújtam a levegőt, s a fennmaradó időben már vidáman csinosítgattam a rajzomat.

      Lejárt az idő. Ahogy én láttam, mindenki elégedetten tette le a ceruzáját. Már csak az eredményhirdetés maradt hátra. Tehát nem volt más választásunk, mint várni. És ez tud csak igazán idegtépő lenni...

(Megyei Rajzverseny – Míra)
Dudás Natália, a 9-10. évfolyamos korcsoport
tanulmányrajz kategória 2. helyezettje