Szerkesztő: míra × Oldalam témája: blog × Tárhely: gportal × Nyitás időpontja: 2011. 04. 21.× Zárást nem tervezem (: × Megjegyzés: mindenért vállalom a felelősséget, amit leírtam, viszont amit csak odaképzelt valaki, azért továbbra sem...
HelóSzija!
míra. 17 éves. pörgős, hangulatember, szerelmes, álmodozó, kedves, bolond,szemüveges, fogszabályzós, néptáncos, meg nem értett művész, amatőr író, rajzos, kémiaimádó, legtöbbször közvetlen, imád enni, elég kocka >> Szeret blogolni, sorozatfüggő, sokszor múltfüggő, egyre inkább vallásos, imádja a péntekestéket!
okosság...
"Úgy csináltam, mint aki nem veszi észre. Nem azért, mintha haragudtam volna rá, hanem mert a szívem és a bizalmam pont összeomlóban volt. És ettől az összeomlástól a mellkasomban légüres tér keletkezett. Mintha az összes ideg elsorvadna a testemben, és belerántanának az ürességbe. Aztán eltűnnék."
Épp most sikerült kitörölnöm a bejegyzésemet, amit egyszer már elküldtem... Miért van olyan közel a törlés gomb a szerkesztőshöz? Telefon kijelzőjén nem annyira könnyű eltalálni... Tegnap valami furcsa betegségem lehetett. Reggel kitaláltam, hogy én megnézem a Fűrész 4-et. Aztán még akartam, így jöt az 5, majd a 6. Estére olyan Fűrészmániában szenvedtem, hogy még több részt akartam látni... Pedig én nem is bírom az ilyeneket... És hát most is csukott szemmel „néztem” végig egy részét... Egy nőnek és egy férfinak húsáldozatot kell bemutatnia, a férfi leaprítja a hasát, a nő levágja a karját... Egy férfit összeprésel két fal, ezért aztán cafatokban lóg... Egy nő és egy férfi hosszában behasítják a karjukat, hiszen véráldozatot kell bemutatniuk, hogy életben maradhassanak... Jó, abbahagyom! Én is frászt kapok ilyenektől... De én csak akkor, ha látom, hallva annyira nem rossz... Nézni talán azért szeretem, mert imádom az olyan filmeket, amik tele vannak titkokkal. Vonz az a sok titok... De hogy miért vagyok én ébren szombat hajnalban? Valójában már ötkor fel kényszerültem ébredni... Ma dolgoznom kell. 5:50-kor indultunk, és Újszászra tartunk. Olyan emberek, akik már voltak ott, azt mondják, hajnalban megyünk haza... Remélem, nem így lesz, de valószínű, hogy igen...
Ilyenkor van nekem kedvem blogolni.. Éjszaka... Ezt mondtam én mindig is... De hát saját számítógép nélkül ez eddig nem jöhetett össze... Az anya szobájában elhelyezett gépet pedig esélytelen naplemente után használatba venni. Persze nem is várnék el ilyesmit... Az éjszaka másoknak alvásra való. Nálam viszont ez az alkotás, és az élet fontos dolgain való elmerengés ideje.
Ma délelőtti itthontartózkodásom alatt anya tanácsára filmet néztem. Egy bizonyos filmet. Azt a bizonyos filmet! Schindler listája. Ugyanis anyu úgy vélte, `hasznos` lenne látnom... Bevallom, nem mindig voltam teljesen képben azzal kapcsolatban, mi történik éppen egész pontosan, és hogy ki jelent meg éppen, de megnéztem, és hát nem bántam meg.
Délutánra kissé visszafogtam/visszafogtuk a gyilkolást. Krisztiánnal ugyanis kitaláltuk, hogy mi Karib tenger kalózait fogunk nézni, hiszen én szégyenszemre még egy részét sem láttam. Szánom-bánom bűnöm, de sajnos így van... Azt már láttam, ahogy húgom nézi, de én még sosem ültem le megnézni. És milyen rosszul tettem... Azok a poénok... Isteneeem... Imádtam! :D Bár abban is ölték szép számban az embereket, de már korántsem annyira, mint a délelőtt látott filmben...
Amint látszik is, ma szerkesztgettem kicsit a kinézetet, de tényleg csak nagyon kicsit... Nem így terveztem én ezt, még saját modulstílust is photoshoppoltam, de valamiért nem akart összejönni, szóval még próbálkozom... Pont akkor nincs kéznél egy Uri Geller, amikor szükség lenne rá... A hátteret viszont úgy vélem, sikerült eltalálnom. Kockás, hiszen én is nagy kockává váltam...
Az éjszakai nyugtomat anyukám paprikásklumplija biztosította be, amit ezúton is köszönök nagyon nagyon szépen! Már kezdtem dlveszíteni a józan gondolkodásomat, hiszen néhány napja eltűntek az életemből az igazi ízek, és hát ha nem ehetek jókat, abba beleőrülök... De mostmár minden oké, teleettem agam így éjszakára... És holnap délután még TUC-ot is kapok , ami szinte már az egyik életfeltételem... Lassan alidnom kéne... De lehet, még írogatok... Tőletek minden esetre búcsúzom. Jó éjt!
A francba! Elment a net a gépen, és nem tudom kipróbálni az új modulstílust, amit szerkesztettem az imént... A hullám valahogy nem akart összejönni... Vagyis megcsinálni meg tudom, az nem nagy kunszt, csak mikor elmentem, rak mögé egy fehér hátteret, és mivel fehér hullámot akarok, ezzel ugrik az egész... Pedig átlátszó háttérre dolgozom, szóval tényleg nem értem, miért csinálja... Azt pedig főleg nem tudom, mit tehetnék ezellen...
Sziasztok! Épp most ébredtem fel, szóval még kissé kómás vagyok... Csörgött vagy fél óráig az ébresztőm, ugyanis hiába akartam elhallgattatni, nem igazán érdekelte... Egyszerűen már minden létző módon nyomkodatam a leállítás gombot, de hiába... Érintőképernyő, tessék hozzászokni, hogy én vagyok a főnök! Aztán mondom húgomnak, hogy hiába próbálkozom, nem kapcsol ki az ébresztő, mire ő teljes értetlenkedésbe kezd, hogy mégis hol... Még meg is sértődött, hogy nem világosítom fel a bonyolult dolgaimról... Sajnálom, de én ezt a (csúnyán mondom) sötétséget már nem tudom mosolyogva nézni... A telefonomat már megtanultam kezelni, hiszen elég egyszerű, és nagyszerű. Örülök, hogy ezt hoztam el, már nem kéne másik. Nagyon szeretem, és okos emberek azt mondják, hogy minőségre is nagyon jó. És végre felfogtam, hogy az enyém. :D A tegnapi nap elég unalmas volt... Vagyis inkább az este. Plusz este hatalmas vihar volt, és én utálom a vihart. És még a TV is elment... Nem tudtam meg, mi lett a Dr csont vége... És hiányérzetem is volt, ami ma elmúlik végre. :D
Nem sűrn fordult eddig elő, hogy én ilyenkor még nem alszom... Olyan meg, hogy még internetezek is, talán sosem. Esetleg egyszer... De ezentúl lesz rá lehetöségem, noha nem is (mindig) fogok élni vele. Ma ugyanis megvettem az új telefonomat, és hát most azzal írok. Egyszerűen el vagyok tőle ájulva! Nagyon klassz, nagyon egyszerű kezelni, és elég gyors rajta az internet. És találtam rajta egy elég jó képszerkesztőt. Egész ezidáig azzal babráltam. Átszerkesztettem a több, mint 300 fotómat. Persze voltak, amiket csak elforgatni kellett, hiszen a régi telómmal készült képek rosszul voltak fordítva, egytől egyig... Mások több kontrasztot kívántak, esetleg némi élesítést... Lassan ĺrni is megtanulok rendes tempóban, csak az kissé lassìtja a gépelést, hogy az ékezetes betűk írásához külön fület kell felnyitni. Merthogy érintőképernyős a szépség, méghozzá Nokia 5230-as. Fehéres-szürkés előlappal, és pink hátlappal virít. :D Este tanítgattam, hogy felismerje a kézírásomat, de még van mit tanulnia...
Véget ért a hegyalja fesztivál, aminek annyiból örülünk, hogy kedves barátnőm újra köztnk van. Igen, azt írtam, barátnőm! Rá vonatkozóan valahogy ki merem mondani, és le merem írni ezt a szót... Remélem, ezúttal nem csalódom... Szóval már nagyon hiányzott, és ma (azaz tegnap) összefutottam vele a városban, és olyan jó volt... WELCOME LILY!! Nah, lassan aludnom kellene... Bár nem hiszem, hogy az még most lesz... Minden esetre búcsúzom. Nektek pedig jóreggelt!, Jó étvágyat az ebédhez!, További szép délutánt!, Jóestét!, esetleg Jó éjt! - attól függően, mikor olvastok. :D
Véget ért a honlapverseny, megkaptam a kritikát... Elég abból annyi, hogy a hetven jelentkezőből 28. lettem... :D Ennek örülünk... Én legalábbis mindenképpen...
Ez a - pénteki nappal kezdődő - hétvége nagyon jó volt. Mindig volt valami program, és nem is akármilyenek... :P Demjén nagyon szép volt! És nekem való. A csúzdák, a helyek, ahonnan le lehet ugrálni, és nem tudom, mi a nevük... Négy és fél méter mély medencében sem jártam még egész ezidáig. Na meg hát a társaság, és a hangulat nem is lehetett volna ennél jobb. Ezért szeretem a nyarat. És ezt a nyarat pedig minden eddiginél jobban imádom!
Egyébként megnézni kényszerültem a Terminátor valamelyik részét. (: Nagyon mókásnak talaáltam... Az igaz, hogy semmit sem értettem belőle, csak amiket háttérinfóként elárultak, de nem számít.
És találkozott két család, ami hihetetlen volt számomra. Mert erről álmodni sem mertem. Szóval minden happy, mindennek örülünk. Bár annak kevésbé örültem, mikor tegnap ki akartam próbálni az oldalamon egy másik kurzort, és amint elküldtem a kódot, eltűnt az egész oldalam... De visszahoztam. :D
A tegnapi leltár olyan rövidre sikeredett, hogy ezzel simán bekerülhetnénk a guinisz rekordok könyvébe. Kettőre felvettük a tárhelyeket, így háromra teljesen készen voltunk. Az igaz, hogy két óra volt az út, de még így is hamarabb értünk haza, mint bármikor máskor. Azt hiszem, este hét volt eddig az az idő, amikor a leghamarabb végeztünk. És életemben először lehettem csemegepultban. :D Bár nem egy leányálom, mégha én csak az adatgyűjtőt kezeltem is, amíg a két társam méregette a dolgokat...
Igen, ez is megtörtént. Meglett a királynőnk az ő két udvarhölgyével, vagy hogy is mondják ezt okos emberek... A legtöbb jóindulattal sem mondanám, hogy a legszebbek nyertek, de hát így szokott ez lenni... A két órás műsor keretein belül (amiből én csak egy órát láttam, mert hugom elfelejtette átkapcsolni, én meg... hát nah :D) megcsodálhattuk SP nőies mosolyát, és napszemüvegét, amit parszt módon még az interjúhoz sem vett le. Levezetésképpen pedig Király Viktorban gyönyörködhettünk, aki számomra szintén nem különb SP-től, de legalább kétségtelenül férfi... Nagy álmom oda eljutni, de most valahogy örültem, hogy nem vagyok ott... Én sírva menekültem volna, mikor megtudom, hogy kik fognak fellépni... Nh meg volt még egy Caramel, akivel semmi bajom, a Lélekdonort különösem szeretem, csak hát ő meg minden alkalommal, amikor láttam fellépni, túlzásba esett... Minek annyi hajlítás? Elveszik a dal a hajlításokban... Ráadásul annyira azokra koncentrál, hogy a dal többi része meg hamis... Húgommal tegnap megválasztottuk őt az új Vásári Andrénak. (: Minek énekel egy férfi szopránban? Nah de szóval megvannak a lányok, akik szerény országunkat fogják majdann képviselni külföldön.
Az Interjú a vámpírral rossz hatással volt rám. Azóta én is vámpír akarok lenni :D De léteznek egyáltalán vámpírok? És ha igen, akkor minek nagyobb az esélye: hogy vámpír leszek, vagy hogy vérétől megfosztott hulla? Nah jó, nem fárasztom seni agyát... (: Jó hétvégét!
"A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve; irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lponának el. Ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen."
avagy "aki még nem volt boldogtalan, a boldogságról sem tud sokat mondani..."
- Ki az a kissé megkuszálódott elméjű, aki hétfőn reggel a kedvenc, hófehér pólójában nekiáll kikanalazni egy fél dinnyét? - Én! Én! Én jelentkezem! - És miből ismert magára? A "kissé megkuszálódott elméjű"-ből, vagy pedig a dinnye kikanalazásából? - Hát... valójában mindkettőből.
A lényeg az, hogy agyilag még nem jöttem helyre. Pedig már néhány éve lábadozom... A szombat esti, zenehallgatásba torkollott aludninemtudásom óta egy dal zsong a fejemben. Teljesen véletlen volt, hogy meghallgattam, lehet, nem is kellett volna... de egy biztos: hogy azóta olyan gondolatok járnak a fejemben, amik jósok ideje már kihaltak benne. Mégpedig a barátság. Nem az a barátságnak nevezett, egyébként meg még haverságnak is gyenge izé, hanem a valódi barátság. Az, amikor reggelente csak azért várod, hogy bemehess abba az átkozott iskolába, mert tudod: találkozni fogsz a legjobb barátnőddel. Mikor csaknem minden nap lebicózol hozzá egy másik faluba, vagy ő jön hozzád, mert tényleg szeretsz vele beszélgetni, hülyéskedni..."A barátság egy lélek két testbe szakadva." Volt valaha egy barátnőm, akivel valóban ezt éreztük. Mindent megosztottunk egymással: családi dolgokat, szerelmi bánatot, új szerelmet... És segítettük egymást. Jóban, rosszban kiálltunk a másik mellett; kettőnk között nem létezhetett harag, sem féltékenység... Nem hagytuk ott sehol, és nem hagytuk ki semmiből egymást. A mi kapcsolatunk nem csupán osztálytársi viszony volt, hanem valóban egymás testvéreivé váltunk. És ez nem annyiból állt, hogy kiírtuk fészbukra, de igazából szartunk egymás fejére... Ő családtag volt nálunk, és én családtag voltam náluk. Szinte haza jártunk egymáshoz. És tudom, hogy egyikünk sem mondott volna olyat SOHA, hogy "megváltoztál, így már nem kell a barátságod." Ha farsangi bál, vagy valamilyen buli volt, együtt töltöttük, és se én nem hagytam ott őt a táncparketten, sem pedig ő engem. Nem titkolóztunk egymás előtt; a másik háta mögött pedig kizárólag dícsértük őt. És úgy is gondoltuk. Én mégsem tudtam értékelni ezt a barátságot... Feladtam, holmi gimis osztálytársi viszony miatt... És mostmár talán késő visszacsinálni. Ez a szám hozzá szól most, az egykori legjobb barátnőmhöz. Ez volt a közös számunk...
Elhatároztam, hogy az elkövetkezendő néhány évben az igaz barátságot fogom keresni. Legyen bármi is. Lehet, hogy lesz, hogy feladom, de majd igyekszem ismét erőt venni magamon. Mert most látom csak, hogy egy barát nekem az egész világot tudja jelenteni. Egy ilyen barát.
"Talán felnövünk egy perc alatt,
A világ még annyi mindent tartogat.
Egy barát, ki jóban, rosszban megmarad,
Jobban kell, mint valaha bármi más."
AJÁNLOM AZ OLDALT
míra.
Azt a bizonyos filmet! Schindler listája. Ugyanis anyu úgy vélte, `hasznos` lenne látnom... Bevallom, nem mindig voltam teljesen képben azzal kapcsolatban, mi történik éppen egész pontosan, és hogy ki jelent meg éppen, de megnéztem, és hát nem bántam meg.
beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve; irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lponának el. Ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen."