Okos emberek szerint ma mindenki meghal, aki bűntelen, 2012 decemberben meg mindenki meghal, aki bűnös... Akkor most hogy is van ez? Aki bolond tovább él? Mintha azt mondanák, hogy az alkohol hatalmas mennyiségben fogyasztva halhatatlanná tesz, vagy hogy a cigi gyógyítja a tüdőrákot... De ha ez mind igaz, akkor örülök bűnös mivoltomnak, hiszen így még van néhány hónapom az életre. És gratulálok mindőtöknek, aki kezt olvassátok, hiszen ha ezt olvassátok, csak bűnösök lehettek... (: Már 40 perce mi uraljuk a világot... Gyerekek, itt elszabadul a pokol... :D

Ma úgy istenigazából elkezdtem CSS kósolást tanulni, és hát az lett a vége, hogy ez lett a vége... Először csak kitöröltem a régi kódomat, amit még Axival csináltunk (a mondat valójában úgy lenne helyes, hogy amit Axi csinált, de így kevésbé hangzik jól...), és újraírtam. Lényegében ugyan azt írtam vissza, csak most értem is, mi micsoda... Aztán háttereket kezdtem nézegetni, és hát odáig jutottam, hogy új kinézetet varázsoltam. És exprorer-ben még a szivárványos gördítősáv is működik... :D Bár nem lett valami csinos, de akkor is meghagyom, mert... Mert csak (:
Egyébként egyedül uralom a lakást... Anyum leltározni van, hugom pedig mamánál. Szóval igencsak akad időm szerkesztgetni az oldalt... Van még egy olyan tervem, hogy a kedvenc népdalaimat összegyűjtöm, és felrakom, meg van egy úgymond "versem", amit azért írtam, mert a héten voltunk múzeumban, ahol kaptunk egy feladatlapot. Az egyik feladat megoldása 10 festmény címe volt, amely címekből 10 mondatos fogalmazást kellett írnunk... És most megosztanám veletek az enyim versemet... De először is a felhasználandó címek:  Üstház; Műterem téli este; Egy slukk; Információ; Menj el madár!; Mag; A tizedik nemzedék; Öv; Toronymesék... fagylalt; Valami elment. (nem ebben a sorrendben) Amint látszik, nem volt könnyű dolgunk....
És az elkészült műv:

Az üstházba belépve téli este
olybá tűnik, mintha egy műterem belseje lenne.
A művész egy pillanatra megáll,
Elmereng, szív egy slukkot, s gondolatban tovább kószál.
Próbálja megfogalmazni a szívét mardosó,
rengeteg, heves érzés szülte információt...

"Menj el, haszontalam madár, eriggyél innen!" -
hessegeti el negatív gondolatait emígyen.
Tudja: keserű érzéseinek állandó magja
a tizedik nezedék felelőtlen fattya!
Forrni kezd vére, lelkében olthatatlan harag gyúl,
de öntudatosan csak övéhez nyúl,
még mielőtt agya véglel elborul.

A téli estén a művész így láta munkához,
kezét ezúttal is szíve érzései vezetik, nem mást utánoz.
Amit mostan megalkotni vágya, lelke legmélyéről fakad,
nem csupán holmi mese, ódon toronyba zárva.
Néhány vonás után a kép egy fagylaltra hasonlít,
de emberünk ezen idővel majd nagyon sokat javít.

Az alkotás végeztével a művész méltán büszke,
"Valami elment" - ez lesz a kép címe!

Ahhoz képest, hogy éjfél után, kissé álmosan írtam, szerintem nem lett olyan rossz. Mostanában egyébként megint írni kezdtem... Ha mamánál vagyok - és mostanában elég sokat mamánál vagyok -, akkor mindig jön egy szép hasonlat, berohanok a szobába, írni kezdek, de annak a hasonlatnak kell ugye előzmény, el kell helyezni egy bizonyos helyzetben, és a végére mindig egy szép kis novella-szerűség kerekedik ki belőle... És arra gondoltam, egy történetre felfűzhetném ezeket. Már a történet is megvan. :D

Ez a hét nem volt túl fényes a számomra... Valahogy minden összejött... szakítás, ebből adódó fájdalom, az a bizonyos blogbejegyzés, mama tegnapi, nagyon csúnya megjegyzése... El sem hiszem, hogy csak egy hét telt el hétfő óta... Anyával jót nevettünk rajta, mikor tegnap délután leszálltunk a buszról, elindultunk hazafelé, és egyszer csak meszólaltam a csend közepette, hogy "Ez volt eddig a kedvenc napom!" Merthát őt ugye hívtam nap közben is, szóval tudta, mi van... Estére már olyannyira le voltam épülve, hogy tánc után hívott Sanyi, hogy mi újság robi ügyben, én meg megkérdeztem, honnan tud róla... Pedig itt volt mikor elolvastam a bejegyzést... (:
De minden esetre pozitívan nézek a jövőhét elébe... A kapcsolatom helyre lett hozva; drága blogos barátom nem árthat nekem többé; egyébként is szerdán kompetencia, péntek-szombat osztálykirándulás, tegnap pedig kaptam 10ezer forintot mamától, úgyhogy még shoppingolni is megyek... Bár nem tudom, mit várjak az osztálykirándulástól, hiszen pont egy éve ilyenkor kezdődött az életem addigi legrosszabb szakasza. 2010 május 27-én, az osztálykiránduláson... Még azóta is van, hogy visszolvasom az akkori naplóbejegyzéseimet... Na de ezt most hagyjuk... Már vége. Ahogy a mai bejegyzésemnek is... Szijasztok^^

Ma az interneten böngészve olyan rólam szóló fogalmazványra bukkantam, amit a suli bohóca ír, az egész iskolának szánva, megosztja fészbukon. És nem mellesleg nevemen nevez gyönyörűszép irományában. A múltat teljes mértékben kiforgatva írja le, engem pedig a magyar nyelv összes trágár szavával megillet. Az iromány alaptalan, és felháborító. Kezdésképpen azzal rágalmaz az illető, hogy kihasználtam. Majd rátér saját ártatlanságára azzal kapcsolatban, hogy a barátomnak olyanokat mesélt be, hogy én beleszerettem valaki másba És én (számára roppant felháborító módon) ennek nem örültem. Nem egyszer hallottam vissza bizalmasaitól, hogy jóval többet szeretne tőlem barátságnál - talán ez vezérelhette. Ám terve kudarcba fulladt, és erre bosszúhadjáratba kezdett. Néhány (számára sértő, ám korántsem alaptalan) megjegyzésem miatt rámuszította egy olyan barátját, akivel szinte még beszélőviszonyban sem voltunk. És ekkor borultam ki... Könyörgöm, ha a barátja vagyok valakinek, nem próbálom elszúrni a kapcsolatát, és legfőképp nem állok rajta bosszút!
A bejegyzés folytatásában tőlem idéz. Bár ezen dolgokat szerintem vagy valamelyik buta rajzfilmben látta, vagy megálmodta, merthogy nekem a fejemben nem fordult meg még hasonló sem, és mondani meg pláne nem mondtam... A bekezdés lényege, hogy én azt mondtam neki (a mondat idézőjelbe van rakva), hogy attól még, hogy együtt vagyok valakivel, nincs leírva, hogy szeretem is. Meg hogy minél több pasim van, annál jobb... Szerencsétlennek nagyon fájhatott, hogy szeretem Krisztiánt... Eztán vagyok néhány trágár szóval illetve, amiket most nem írnék le, mert a blogom színvonalát nem süllyeszetem az övééig.... Eztán gondolom érezhette, hogy mekkora baromságokat irkát, ezért saját maga bebiztosítása-képpen írt egy olyat, hogy ha egyetlen rossz megjegyzést is kap, akkor én duláltam tele az emberek fejét... De egyébként a fogalmazvány tartalma nem csupán ez, de hát azt visszaadni úgysem tudom...
Fogalma sincs, kivel húzott ujjat... Csak azért csinált blogot, hogy másokat szidalmazhasson, és hirdethesse az igét, hogy milyen tökéletes, és őt mindenki csak bántja... Állítása szerint a blogának keletkezési oka, hogy nem képes őszintén beszélni az emberekkel, de mégis szeretné ha tudnák, mikre gondol, tehát leírja, bejegyzéseit pedig kirakja fészbukra, ahol az egész iskola láthatja...
Tudom, nem szokásom odáig süllyedni, hogy bárkire egyetlen rossz szót is írjak olyan helyen, ahol bárki elolvashatja... De ez már túllépett egy olyan határt, ami miatt sikerült kihívnia maga ellen a sorsot... Akár tönkretehetném... De elég nagy kárt okoz ő magának... Nem szükságes még rásegítenem.

Hatalmas gyomorgörccsel indulok neki a mai napnak. Az idegességem valójában azon is meglátszik, hogy most írok... Hiszen sosem szoktam reggelről a gépet még bekapcsolni sem, mert az idő számomra nem elég az elkészüléshez... Mi tagadás, késős ember vagyok... De ma... Fél ötkor már felébredtem, és alig bírtam visszaaludni. Aztán fél hatkor is keltem, de akkor már egyáltalán nem tudtam visszaaludni... Forgolódtam, sürgettem volna az időt... Fél hétre pedig már el is készültem... Ennek az oka... Hát jó, kerek-perec kimondom. Ennek oka az a béníttó, és elviselhetetlen fájdalom, amit nyáron éreztem, és ami most is elért. Ez nálam úgy nyilvánul meg, hogy képes vagyok nevetni, mosolyogni, úgy beszélni, mintha semmi sem lenne, ám képtelenség ennem, aludnom, normálisan léteznem... Persze, egy szakítás sosem könnyű, de én valahogy sehogysem bírom ezt az érzelmi hullámvölgyesdit, az állandó gyomorgörcsöt, és azt az érzést, mintha leszúrtak volna... Tudom, én okoztam, én hibám, de akkor is... Ez volt a helyes! Bár ma már nem tudom... Tegnap délután óta egy sűrű ködön keresztül látok mindent. És ez a köd csak azt engedi láttatni, miért volt nagy butaság amit tettem. Hogy mi mindent veszítettem... Talán az életemre mondtam azt, hogy tudok élni nélküle... És ha nem is tudok?
De a tegnapi... Az... Elmondhatatlan, leírhatatlan. Egy bizonyos sokk tartott félelemben egész délután... Mi van, ha abaj esik? Hogy lehet ilyen felelőtlen? Hú, most nézem, hogy indulnom kell.. Amint tudom folytatom. Jah, azt még leírnám, hogy tegnap befestettem a hajamat vörösre... Szerintem gyönyörű lett... Majd még mesélek. Pápá.

Hazafelé ezt hallgattam, és ráébresztett valamire... Megnyugodtam... Ha korábban tudtam volna, hogy pont ettől a számtól leszek jobban... De mostmár mindegy... (: 

 Ebben pedig egyszerűen minden benne van, amit érzek... Már írnom sem kell semmit...

"Új út, egy újabb érzés,
Hidd el, itt nincs több kérdés...
Gyönyörű volt minden perc, de kérlek, engedj el!"

Húha... Ez a nap... Arra kelek, hogy hugom haja lóg a képembe, és közben matat valamit a kezemnél... Mondom, mivan? Kiderült, hogy a távirányítót keresi... Én meg gondoltam, akkor már azért sem adom oda neki... :P Erre kirohan a szobából, teljes erőből bevágja az ajtót, ordít valamit anyának, és visszajön hisztizve, közben persze megint ránt egy nagyot az ajtón, hadd szóljon... Nehogymár tudjak aludni még egy kicsit... Szóval az ébredésem így zajlott, pontosan 8:40-kor... És tudjátok, mi a szívás? Hogy 0:40-kor feküdtem le... Azért ilyen pontosan nyolc órát aludni, az már művészet...
Amint a lefekvési időm is mutatja, tegnap sokáig kitartott az az energialöket, amit kaptam... Olyannyira, hogy a Beugró kezdetekor ugrálni, kiabálni kezdtem, hogy "ott vagyok! ott vagyok!", majd hugom lehangoló, és felháborító viselkedése miatt átrohantam anyumhoz, ott is lelkendeztem egy sort, ő pedig megrémülve néz rám, hogy vajon mit vehettem be, vagy mit ihattam... Próbáltam megnyugtatni, hogy ez nálam teljesen normális, és egyébkén meg hétköznapi viselkedésmód, de szerintem csak látszólag nyugodott meg... :D Aztán már majdnem kivette a kezemből a kólát attól félve, hogy ha még azt is megiszom, sosem múlik el az őrület rólam... (: Szóval nézzük a Beugrót, és én közben folyamatosan mondtam el neki a különböző háttérinfókat... Néhány szituáció után reklám következett, rohanás vissza a szobámba, és hívtam Axit, emleséltem neki, mik voltak addig, de már kezdődött is, vissza anyumhoz... És ez így ment mindhárom reklámszünet esetében. Aztán a műsor végeztével újra hívtam, de akkor már komolyabb ügyben... És lebeszéltem vele csaknem az összes pénzemet a kártyámról... De legalább megosztottam vele a jövőmet érintő döntésemet...
Mindig a szívem vezetett, és ha rossz vezér volt is néha, mindig az övé marad az irányítás... Van, aki érti ezt, és van, aki majd fogja...
Letettem a telefont, jött az ihlet, írni kezdtem... És ez fura, mert egy nap alatt az már a második ötletem volt... De hát volt mit leírnom, mit ne mondjak...
És most visszatérnék hugom viselkedéséhez. Mikor befejeztem a tegnapi második bejegyzésemet, melegítettem magamnak kaját, és bementem a szobába, hogy végre megnézem a várva várt epizódját a Beugrónak, Julcsi valami buta filmet nézett a Disney Csatornán, amit egyébként már látott százszor... Mondom neki, hogy most el fogogm kapcsolni, mert mindjárt leadják azt, aminek a felvétén voltunk, és végre megmutathatom neki, mit is láttunk... Erre ő kérlelni kezd, nézzük inkább azt a filmet, ami megy, mert a vége a legjobb... Mondom, szó sem lehet róla, mégis hogy gondolja... Erre ordítani kezd velem, hogy miért vagyok ennyire önző, miért azt nézzük amit én akarok... Hirtelen meg sem tudtam szólalni... Komolyan ennyire önző huggal áldott volna meg a sors? És a válasz: igen! Mert a hisztiét, és a mocskolódását követően elfordult, és elaludt. Kérdezem tőle, hogy ez komolyan gondolja-e? Mire ő, hogy nem érdekli ez a műsor, ő alszik... És még mareggel is a fejemre olvasta, hogy nem hagytam, hogy azt nézzen, amit akar, és még azt sem, hogy aludjon... Néha nagyon elkeserít, hogy ilyen... Másoknak annyira normális testvérük van, az enyém meg ott tesz nekem keresztbe, ahol csak tud, és mindig megmagyarázza, mogy miért neki van igaza... Reggel, miután hagytam, hogy a brutális felébresztésemtől fél egyig nézze a TV-t, pedig írni akratam, végre hajlandó volt kikapcsolni a színes, mozgó emberkéket tartalmazó dobozt. Megkértem, ne szóljon hozzám, de ő azért sem hagyott nyugodtan... Mindenféléket kezdet kérdezgetni, amire én válaszolgattam is, bár igencsak idegesített, hogy egyetlen szavával eltünteti egy egész, fejben tökéletesen kidolgozott gondolatsoromat... De amikor még értelmetlen dolgokról is elkezd magyraázni nekem, és hiába kérem, hogy maradjon csendbe, közli, hogy azért sem, akkor már kissé kezdek kiakadni... Majd jön azzal, hogy este sem hagytam Tv-zni... De hát ilyen az én hugom...

Most jöttem haza táncról, és egyszerűen úgy fel vagyok pörögve, plusz úgy összezavarodtak az érzéseim, de aztán elzártam őket egy aprócska dobozban a szekrény aljára... Bejelentkeztem fészbukra, mondom csak megnézem, van-e értesítőm, rámír Krisztián, de nem ír semmi mást, csak hogy szia... Mondom szija, jó hogy beszéltünk... Amúgy egy ideig beszélgettem magammal, hátha mondok valami olyasmit, amit még nem tudok... De csalódás tokoztam magamnak végül... Szóval otthagytam a fészbukot, a jóban rosszbanról is lemaradtam, pedig még pont hazaértem az elejére... És most várom a Beugrót, és az Eurovíciós dalfesztiválról hallgatom a Macedónok számát. Annyira szeretem, amikor ennyire fel vagyok pörögve... Valami hihetetlen érzés... Nem is ismerek magamra... Talán kéne mellém valaki, aki nap mint nap felpörget ennyire... De az is elképzelhető, hogy ez csak a népzene, és a kedvelt csoporttásraim hatása... Nem tudom... A lényeg, hogy ilyenkor, hetente egyszer, valami istenien jól érzem magam...

Mein Computer ist schlechct gewesen, aber meine Mutter, und ihr Freund, Sanyi haben wurde gestern repariert... Szóval mostmár megint birtokba vettem, és olyan jó... Pedig még álmodozni sem mertem arról, hogy napokon belül meggyógyul szegénykém... Azt hittem, hetekig hírét sem fogom hallani, és most nézzenek csako oda!
Eurovíziós dalfesztivállal kapcsolatban csak annyit, hogy HAJRÁ KATI, BÜSZKE VAGYOK RÁD!!! (:
Egyébként kedden elérkezett az a nap, ami nem igazán akartam, hogy elérkezzen, ugyanis véget ért az Amor En Custodia, azaz A szerelem rabjai. Egyszerűen már annyira szerettem, hogy szinte függtem tőle... Már alig vártam, hogy kicsengessenek óráról, és végre beülhessek Zoli bácsihoz a portára megnézni, milyen kalandokba keveredik újonan Paz és Aguirre. Sokszor a szereplők helyzetébe képzelve magam izgultam végig a TV előtt töltött órákat... Jaj, szép időszak is volt... De nem múlt még el teljesen, hiszen nyáriszünetben végignézem az egészet előlről... És ez furcsa, hiszen tavaly nyár elején indult, és akaratlanul is elmerengek majd rajta, milyen érzelmek által gyötörve néztem indulásakor, valamint hogy nézem most... Hogy mennyi minden más lett... Na de hagyjuk a nosztalgiázást, hiszen az elmúlt néhány napom már másból sem állt, mint nosztalgiázásból, és szerintem már jónéhányan unják, mégha nem is mondják... Tegnap egyébként ismét elővettem a naplómat, és bele is került néhány oldalnyi mese... Itt is volt már az ideje, hiszen két hónapja nem vettem elő kb...
Szóva asszem, ennyi voltam mára... Holnapig majd összeszedem a gondolataimat, és kicsit több tartalommal töltöm meg az irományomat. Meg most amúgy is táncra kell mennem... Jah, és ma adják le a Viasat-on a Beugrót, aminek a felvételén voltunk... Már alig várom... (: Az Édenből meg kiesett Ádám... Bevallom, én örültem neki.. Amennyire odavoltam érte, most annyira nem bírtam már... Meg értesültem arról is, hogy lesz Éden2... Vérzik a szívem, hogy nem vagyok még elég idős hozzá... Mert én nagyon szívesen elmennék egy ilyen műsorba... Luxuskörülmények, bulik, tengerpart... (: De talán majd egyszer eljön az én időm is... (:

Hát sziasztok. Eltelt egy hét, eltelt még egy, velem pedig történt egy csomó minden, csak nem írtam le... Még így az előző bejegyzésemhez visszatekintve: drága falunk csapata legyőzte Etest 5-3-ra... (:
Húsvéthétfőn Szilvásváradon voltunk. De szokásunkhoz híven induláskor még azt sem tudtuk, mi legyen az úticél, aztán Szilvásvárad mellett döntöttünk. Megérkeztünk, mindenféle tervtől mentesen elindultunk előre, amerre az emberek mentek, és kilyukadtunk az éppen azon a napon megrendezett kutyakiállításon. Mivel az egész család nagy kutyaimádó, jól éreztük magunkat. Az kicsit vicces volt, amikor néhány eb úgy rohangált, hogy a szőre papírokba volt csavarva... Kicsit sajnáltam is őket... Nem mintha egy kutyának nem lenne mindegy, hogy egyenes, vagy göndör a szőre. Mondjuk ha lenne zsebkutyám, én is ezt tenném szerencsétlennel, de ez már másik lapra tarozik. Mindenkit megnyugtathatok, hogy én egy állat életét sem fogom megkeseríteni, pláne a közeljövőben nem, mert anyum nem enged állatot a lakásba...
Később elindultunk sétálni a Szalajka-völgyben azzal a céllal, hogy eljutunk a Fátyol-vízeséshez, és majd jól megnézzük. Ez viszont nem volt olyan egyszerű, mint ahogy hangzott... Én ugyanis nagy mindentmegmászok típus vagyok, hugom meg a sétától olykor nyafogós lesz, és hát ezalkalommal az lett... Néha a kezembe vettem az irányítást, és nem hagytam, hogy visszaforduljunk, így mégiscsak elértük a várva-várt célt...
Mikor lejutottunk a hegyről, egy gyors forró kutya elfogyasztása után hazafelé vettük az irányt. Ám szokásunkhoz híven út közben változott a terv. Meglátogattuk ugyanis Sanyi testvérének a családját. /Tudniillik, én most találkoztam velük először.../ De nagyon jó volt! Az a hangulat, az a vidámság, az a kedvesség, az a vendégszeretet... Nah jó, hagyjuk az áradozást, mert Sanyi is olvassa majd... (:
Szóval röviden összefoglalva így telt a Dudás rezidencia lakóinak a húsvétja... (:

Másnap ünnepelte drága Axi barátnőm születésének 17. évfordulóját. Utólag is Boldogat Néked!

Bár a múlthét csütörtöki német felelésem sikeres volt, és ezt tanárnő ötössel meg is jutalmazta, a napomnak talán ez volt a fénypontja... Pedig nem szoktam a jegyeimmel foglalkozni, legyenek akár jók, akár rosszak, de aznap sajnos nem volt más ünnepelnivaló... A ballagási próbán ugyanis majdnem sikerült beégnem az egész iskola előtt... Bár így is gazdagabb lettem egy erős sokkal, ami után kb egy óráig tartott lenyugodnom...
Jah, meg most olvasom a határidőnaplómban, hogy a matek doga is akkor volt... Erről annyit kell tudni, hogy a tanárnő nem igazán ért a tanításhoz, nem érti senki mit magyaráz, sőt, megesik, hogy nem is magyaráz, és emiatt teljesen elvesztettem a fonalat olyan félév környékén, és azóta csak egyesekkel gazdagodtam matekból... De ahogy néztem a giginaplót, négy egyes be van írva nekem, és max hármat kaphattam... De azt is úgy, hogy a szinuszos, számomra érthetetlen izéből nagynehezen sikerült összekaparnom egy kettest, de még ahelyett is egyest írt be, nehogy legyen egy kis örömöm... Mert állítólag olyan öt ember nem a saját csoportjának a feladatsorát oldotta meg, rám meg pikkel, és mivel nem voltam ott, besorolt aközé az öt közé... Pedig nem tartoztam oda... Érdekemben sem állt volna rosszat írni, hiszen az egészet nem tudom fölfogni... És azóta nem tudom nála elérni, hogy írhassak javítót, mert egyszerűen átnéz rajtam...
Viszont eme varázslatos napont írtunk a vektorokból, és nemcsak hogy meg tudtam oldani, hanem én lettem készen legelőször, ráadásul egyetlen hibát sem vétettem... Amikor elkészültem, felnéztem, és láttam, hogy még mindenki dolgozik, a matekzsenik is, azt gondoltam, tuti rossz lesz az egész, hiszen én ehhez hülye vagyok...
Valamint ezen a bűvös napn kezdődött el valami, ami még ma is tart, és mivel már túllépett egy bizonyos határt, ha rajtam múlik, nem is lesz vége... Ugyanis volt nekem egy édes-drága barátom, akiben megbíztam, minden titkomat kiadtam neki, rengeteg szünetemet, és délutánomat vele töltöttem, és tényleg nagyon szerettem. Aztán szép lassan elkezdtem visszahallani a titkaimat a célszemélyektől. Az első ilyen után még azt mondtam, jól van, megesik, de amikor már leállítanak a folyosón, hogy mit merészeltem mondani, és rájövök, hogy olyan dolgot csináltam, ami azzal egyenlő, mintha fészbuk üzenőfalra írtam volna ki a gondolataimat, akkor már végképp megszűnik a bizalom, és némi düh váltja fel... És az én bizalmamat ha valaki elveszti, az életben nem szerzi vissza... Aztán ez az illető fél napot könyörgött nekem cseten, hadd magyarázza meg. Nagyon nehezen engedtem, mert tudtam, erre nem létezhet olyan magyarázat, ami felmentést nyújt a vétke alól. Megyek be másnap, és mi történik? A célszemély minden egyes alkalommal, amikor meglát, hátat fordít, és/vagy menekülésbe kezd.
Ezt követte egy hétvége, és egy fészbukos kiírás tőlem, a titkos csoportunkban, egy olyan emberről, akit nem szívlelek, és aki olyat mondott, ami az ő szájából képmutató volt. Erre a föntebb említett exhaveromtól kaptam egy efféle reakciót: '...' amire én eképpen reagáltam: nem csodálkoznék, ha ezt majd visszahallanám tőle.
Meg volt egy olyan, amikor Lili ideges volt az osztályfőnökünkre, és ezt kiírta fészbukra, de a haragja nem teljesen volt jogos... És hát erre az exhaverom elkezdett egetrengető baromságokat irkálni, amivel persze Lilit védte, de olyan hülyeségek voltak, hogy még Lili sem értett vele egyet... És erre írtam én meg, hogy ez butaság volt. Semmi többet. Mire a célszemély sápítozni kezdett, de úgy, mintha legalábbis mindennek lehordtam volna őt, meg kitudja mit mondtam volna... Másnap pedig bunkó megjegyzések vártak az üzenőfalamon, melyek tartalma az volt, hogy egy liba vagyok, aki logikátlan, értetlen, műveletlen, hálátlan, tehetetlen, és ő nem akar lesüllyedni az én szintemre, különben is bőven alatta vagyok, sötét vagyok, nem értek semmit, egy aprócska hasonlatos is képtelen vagyok értelmezni, nőjjek már fel, nem vagyok normális, és még néhány ehhez hasonló dícséret. Nem tudtam elhinni, hogy valakiből ez kijöjjön azok után, hogy barátomnak tekintettem, megbíztam benne vakon, és pláne úgy, hogy semmi rosszat nem mondtam. Azóta nem is állunk szóba, de ez gondolom érthető. És még ő van megsértődve rám... Nem értem én az ilyen csavaros eszű embereket...

Az Éden Hotelből megint kiesett két olyan ember, akik az elejétől bent voltak: Kriszta és Jeni... A hülye Szandra meg már megint védettséget kapott... Ki van ez találva szerintem a szerkesztők által... Hiszen nincsen egy állandó protokolja, nem szólhatnak bele a nézők, tehát a szerkesztők úgy mozgatják a szálakat, ahogyan csak akarják...

A pénteki napnak volt egy nagyon rossz, és egy nagyon nagyon nagyon nagyon jó oldala. A rossz az mindenképpen az, hogy Krisztián nem tudott suliba jönni, mert valami durva betegség elkapta... És eléggé hiányoltam... Viszont éreztem magamban azt a lelki erőt, amit már régóta nem. Nem zuhantam önsajnálatba, mint más ilyen alkalmakkor... Ha hiányérzettel is, de végig tudtam csinálni a napot. Tán csak nem megtanultam élni a saját életemet?
Ezt követően ünnepeltük Axi szülinapját a Frei caféban. Ott a gond csak az volt, hogy egyrészt Anikó nem tudott jönni, másrészt sokáig tartott, mire elkészültünk induláshoz, és ez eléggé felhúzta Axit... Egyébként jó volt együtt lenni, hülyék voltunk, mint mindig... Én az ott dolgozók helyében már kitiltottam volna magunkat a kávézóból... De eltűrnek minket, bár nem akarom tudni, mi szalad végig az agyukon, mikor belépünk... A pult mögött meg biztos kő-papír-ollóval döntik el, ki szolgáljon ki minket... És ez a megtiszteltetés persze a vesztest illeti meg... (:
Délután volt a ballagás, amiről különösebben nem tudok mit mondani, talán majd két év múlva... Lement, kibírtuk...
Aztán jött az éjszakai party. Ami egészen pontosan nyolctól reggel fél hatig tartott. Kezdődött a dolog egy komolyabb beszélgetéssel, ami köztem és Éva között zajlott, a ballagás és a buli között eltelt időben. Majd befutott Lili, és elindultunk a gyülekezés színhelyére. Nemsokára megérkezett Attila is, de ő gyorsan lecserélt minket a bátyja haverjaira... Az este egyébként tök jól sikerült! Csak utána elálmosodtam, hiszen az előtte levő napokon 5-6 órákat aludtam... Volt olyan, hogy Éva beszélt hozzám, én pedig elaludtam ülve... Legalább lesz mit mesélni az unokáknak... (:
Az 5:20-assal jöttem haza, de akkor már annyira végem volt, hogy amint felszálltam elaludtam, és arra ébredtem fel, hogy a sofőr kiabál, hogy szálljak le... Még jó, hogy hírhedt vagyok a sofőrök között, hiszen mindig várniuk kell rám, és ezért pontosan tudják, hol szállok fel... Máskülönben könnyen meglehet, hogy a városban ébredtem volna fel... (: Háromnegyed hatra hazaértem, utána még csinálgattam valamit, de meg nem kérdezze senki, hogy mit, mert fogalmam sincs... Hat után feküdtem le, egykor keltem...

Másnap megírtam azt a novellát, amit már régóta szerettem volna. De azt is úgy, hogy félóránként kikapcsolt az agyam, és olyankor aludtam néhány órácskát... (:
Délután jött Sanyi, és mentünk át a szomszédba, a szomszédasszony szülinapját megünnepelni egy nyársalással. De előtte még elkezdtünk nézni egy filmet... Anyumék hatkor mentek át, én viszont még rendbe szedtem magam, és hétkor csatlakoztam hozzájuk. Az este ivásba torkollott, különösen a szomszédasszony, és az én részemről.

Hazamentünk, bealudtam. Háromnegyed háromkor költött anya, hogy vegyem le a szemüveget. De hiszen én még aludni is abban szoktam... És akkor beugrott, hogy még össze kéne állítan az anyák napi meglepetést, szóval igyekeztem észhez térni, ami nem volt egy könnyű menet, de összejött végül... És akkorkezdetét vette a néma csendes project. Amit ráadásul fázisokra osztottam... 1. fázis: rájönni, hogy kell gyakorlatban virágot hajtogatni. 2. fázis: elkészíteni a virágokat. 3. fázis: szedni egy szép csokrot a másik háznál. 4. fázis: lepakolni, és kidíszíteni az étkezőasztalt... És mivel az utolsó fázisba már reggel hat után lépett a tervem, anyum meg koránkelő, és kora reggelről takarító típus, féltem, hogy díszítés közben lebukom... De szerencsére nem így történt... Amint elkészültem, bementem a szobába, és vártam... És bealudtam... Anya köszönetnyilvánítására ébredtem, olyan kilenc körül... (:
Azon a napon voltunk még mamánál, felköszönteni őt anyák napja alkalmából. Valamint további bunkó megjegyzésekkel gazdagodott az üzenőfalam, amik természetesen ugyanazon embertől származtak, mint az előzőek... Csak annyi eltéréssel, hogy talán még lekezelőbbek voltak...

Hétfőn és kedden érettségi szünet volt, viszont tegnap már mennünk kellett. Elméletileg tegnap még itthon maradhattunk volna, viszont nem jött volna ki az elég tanítási nap, szóval berendeltek minket, délután fél egyes kezdéssel, és fél négyes véggel, tehát ilyen semmit nem érő, tanítási napnak nevezett izénk volt... Tegnap is,és ma is... Én igazából élveztem... Kialudtam magam, fészbukoztam, lazán elkészültem, bementem, félórás tanórákat tartottak, tíz perces szünetekkel... Hülyéskedtünk, és néhány óra múlva már itthon is voltam... De holnap sajnos már minden visszatér a régi kerékvágásba...

Ma van Anikó Szülinapja! Boldogat Anikó!!! (:
Ma ettük a csokit, amit Anikó kapott Évától. Mikor már csak egy kocka volt, amit Anikó el akart fogyasztani, Éva felugrott, és elkiáltotta magát,hogy nehogy megegye, adja oda neki, és csukja be a szemét. Szegény Ancsi rendesen kétségbe esett... Talán emiatt volt az, hogy még a szemét sem csukta be. Erre Éva kiabálni kezdett vele,hogy csukja be. Persze nem komolyan, de elég ilyesztő tudlenni, amikor hirtelen felugrik, és kiabálni kezd... Szóval Anikó eltakarta a szemét, Éva pedig elővett egy doboz gyufát, beleszúrt egy szálat a csokiba, meggyújtotta, és odaadta Anikónak szülinapi torta gyanánt... Aztán felvágtuk a tortát,és szétosztottuk... (:

Még annyit tudok leírni, hogy maéjszaka olyat álmodtam, amiről úgy nyilatkoztam, hogy felkeltem pihenni... Mert tényleg olyan kipurcanva ébredtem fel... Mondjuk ilyen álom után nem csoda...
Egyébként hugomék Erdélyben vannak.. Ma indultak, és vasárnap éjjel jönnek, szóval enyém a szoba... Meg szombaton az egész lakás, hiszen anyum meg dolgozik... (: Már azon poénkodtam, hány embert hívhatok, meg ki vegye a piát... :D

Nah, ennyi voltam mára. De mielőtt búcsúznék, még megosztom a legújabb szerzeményemet... (: