Ez a szünet amilyen gyorsan elszaladt, olyan hasznos is volt. Színjátszós próbák, azokon ökörködés, utána mélyenszántó beszélgetések mindenféle hülyeségelről néhány baráttal; városjárás és filmezés Ricsivel, focimeccs, új blog, karkötőtervezés és -készítés, és persze végre volt időnk egymásra Krisztiánnal. Jah, meg ott volt barátnőm 18-as bulija. Ez a nekem való életstílus. Szeretem a pörgést. Ha valakiben felvetődne a kérdés, mi a francért vagyok még mindig ébren, elárulom, most is csomóztam. Egy csodálatos darabba kezdtem bele, de háromnegyed háromkor úgy ítéltem meg, hogy okosabb lenne lefeküdni. Az elkészült munkáimat megtaláljátok a kreatív blogomon: sutotok-alkot.blogspot.com . Nemsokára lesz eladó is, azt hiszem, tudom is, milyen. De most alszom néhány órát, és ha feljön a nap, folytatom a csomózást.

2012.05.13. 03:08, teló

Mit szólsz hozzá?

Helóka! Csináltam egy kreatív blogot, akit érdekel, katt! 

sutotok-alkot.blogspot.com

2012.05.10. 09:21, gépről

Mit szólsz hozzá?

Nah, mikor megpróbálok szinte teljesen egyedül boldogulni, elromlik minden... Péntekre kaptam meccset (ha még nem mondtam, futball játékvezető vagyok), mikor Pestre megyünk HVG szerkesztőségi és nyomdalátogatásra, szóval az egyiket le kéne mondanom, ha csak nem találok valami megoldást. De én egyiket sem akarom lemondani. A munkám amúgy sem megy most a legfényesebben, hiszen kikaptam egy rossz meccset, ráadásul hozzá egy ellenőrt, aki megírta rólam a világ csaknem leglesúlytóbb véleményét, és emiatt most nem kapok rendes, megye3-as felnőtt meccseket, csak serdülőt. Emiatt persze nem vagyok megijedve, lesz ez még így se. A szóban forgó meccsem volt életemben az ötödik, mellesleg a legrosszabbul sikerült is, de annyira rossznak azért nem tartom magamat, mint ahogy le lettem írva. Nah de beszéltem játékvezetőkkel, mindenki így kezdte, sőt, volt aki még inkább bénázott, szóval nincsen semmi gond. Csak azt a pénteket kéne elintézni valahogy, de nincs ötletem. És még net sincs a telómon :'( Én ezt nem bíroooooooom! Arról csetelek esténként, hülyéskedek az emberekkel fészbukon, és persze keresem a csomózott karkötő mintákat... És arról tudnám esetleg elintézni, hogy elcserélhessem a meccset... Úgy tűnik, a sors azt akarja, ne legyek ott a szerkesztőségi látogatáson...

2012.05.08. 11:59, gépről

Mit szólsz hozzá?

Hali emberiség! Gondolkodom a visszatérésen, hiányzik már az írás. Bár változtam sokat, nem vagyok már olyan mindent kinyilvánítóan őszinte, de majd kitalálok valamit. (: Csókdosok mindenkit<3 

2012.05.07. 15:07, gépről

Mit szólsz hozzá?

Halihó! Ma volt végre egy szusszanásnyi időm, úgyhogy kitakarítottam szobámat, ugyanis már a padló megtalálása is gondot okozott egy ideje; valamint kiolvastam Ibsen, Nóra című remekművét. A Bűn és bűnhődésre valószínűleg az életben nem lesz időm, amit igancsak sajnálok. De hát késő délután járok haza suliból, nem hanyagolhatom el a tanulást, suliujság szerkesztőbizottságában is benne vagyok, színjátszózok is, valamint a tanfolyamot igyekszem erőmön felül hajtani, mert sosem bocsátom meg magamnak, ha nem sikerül. Mindemellett a hétvégék egyik napját rendszeresen hajnaltól éjjelig végigdolgozom. Nah de hagyjuk is a dolgot! Annak kell ugye örülni, ami van. És valójában meg is vagyok elégedve azzal, amit kaptam az élettől. És amint sikerül elérnem, hogy Ricsi megint velem legyen színjátszón, teljes lesz a boldogságom.
Hoztam nektek egy gondolatot, ami remekül illik a néhány nappal ezelőtti eseményekhez, amik az életemben történtek. És bár már abszolút lezáródtak ezek, mégis ezt hozzábiggyeszteném lezárásképp:

2012.01.28. 19:51, teló

Mit szólsz hozzá?

Vannak álmok az életben, amiket tán sosem érhetünk el. És vannak , amik lehetetlenné teszik mások beteljesülését. Bár a mai napig nem hiszem, hogy nagy, teljesülhetetlen álom volt az enyém... De ha ő nincs, a megálmodott életemből mennyi lehet valós, és mennyit ránt magával ő, mikor kiszakad a szívemből? Ma úgy éreztem, így már játszani sincs értelme... Teljesen elszúrtam színjátszón a jelenetet, ráadásul még a sírásomat sem tudtam teljesen visszatartani. De íme a fogadalmam, Bella szavaival élve: "Nincs több könny - az utolsókat most törlöm ki a szememből." Már akkor tudtam, hogy el fogok bukni, mikor mindent egy lapra tettem fel... Addig az életem minden másodperce egy alaposan megfontolt taktika része volt, de ez az egyetlen nem. Ezt rettegtem elveszíteni, mert tudtam, akkor végem. De megtettem, és abban a pillanatban már ástam is a síromat. Mégis meneteltem csak tovább előre, nem törődve senkivel, és semmivel. Az életem méginkább megtelt színekkel, boldogsággal, érzésekkel... És most minden kicsúszik a kezemből, és üressé válik az egész világom. Talán ez történik akkor is, ha az ember drogozni kezd. Boldogabb lesz tőle; esztelen jókedv fogja el. De amint eltiltják a szertől, azt sem képes kellőképpen értékelni, ami előtte a legnagyobb boldogságot okozta neki.

2012.01.25. 19:01, gépről

Mit szólsz hozzá?

Nah most összetört a szívem... Valami olyasmit éltem át, mintha egy halálra ítéltnek a kezébe adnának két kést, melyek közül ő döntheti el, melyikkel öli meg magát. Ha nem dönt, akkor viszont mindkettőt a szívébe szúrják... Majd megjelenik az elítélt életének az egyik legfontosabb résztvevője, és váratlanul maga szúrja le a rabot. Holott a szerencsétlen tudta, hogy így is-úgy is meghal, mégis rosszabb vége lett a vártnál, hiszen elárulták.

Ma rockesten olyan másfél óráig sírógörcsöm volt. Tudatosult bennem, hogy melyik irányba lépve mit veszítek, és hogy tegyek bármit is, megint elveszítek egy csatát az élet ellen. De hiszen már beláttam, hogy erősebb nálam... Akkor miért akar összetörni újra és újra, egyre nagyobb erőket mozgósítva? Miért ad boldogságot, ha aztán bebizonyítja, miért nem kaphatom meg? Pedig már annyit szenvedtem ezidáig is... Most legszívesebben elbújnék a világ elől, amiben élek. Elmennék messzire; vissza se néznék. Elrepülnék, mint a költözőmadarak. Nem szenvednék a viszonzott szerelembe rejtett, plátói boldogságtól... Na de muszáj lesz talpra állnom valahogy..
Ma nem is ettem, és nem is ittam semmit... Pedig mama váratlanul meglepett az imádott felvágottammal, és friss zsömlével, aminek sosem tudok ellenállni. Most tudtam... Rég éreztem már ilyen gyomorgörcsöt... Ráadásul futni sem voltam két napja... Mintha hirtelen az életemet is feladtam volna...

2012.01.21. 02:21, teló

Mit szólsz hozzá?

Haligali! Már a napi szokásos futásom után vagyok, és azon tanakodok, ki kéne menni megint. Bár valószínűleg nem fogok...
Nézitek mostanában a Jóban rosszbant? Én jelenleg szerelmes vagyok abba a sorozatba. Egy év után végre beteljesülőben van a tiltott szerelem. Tamás atya végre késznek tűnik feladni papi hivatását Bettyért. Jaj, milyen szép... Szerelmes vagyok a szerelembe. Minden fajtájába. A tiltott szenvedélybe, a tűzbe, a reménytelen vágyakozásba, az éppen beteljesülő szerelembe... Kár, hogy az ember nem élheti át minden nap valamelyiket. Persze mondom ezt a több, mint tizenhárom hónapja tartó kapcsolatommal... XD Szeretek szenvedni, nah. Mondjuk most is van mi miatt szenvednem...

Ma színjátszón elkezdtük előkészíteni a majdani színdarabot. Ugyanis saját előadásunk lesz, aminek a szövegkönyvét tanárnő írja majd a közös ötleteléseink, illetve a saját gondolatai alapján. Szóval mindenki kapott egy lapot, rajta egy karakterrel. Hozzám került az „anya, aki gyerekével szökik az erőszakos apától” karakter. (Jah, a darab témája - zanzásítva - az lesz, hogy idegen emberek utaznak egy vonaton,és idővel rájönnek, hogy kapcsolatban áll az életük egymáséval. Majd mikor mindenki szeret mindenkit, és minden happy, valamilyen módon mindenki meghal.) Jellemeznünk kellett a karaktert ezek alapján: a múltja, miért ül a vonaton, tehát hová megy és miért, mik a hobbijai, miket szeret, vagy nem szeret, illetve mik a jövőbeli tervei. Érdekesség még, hogy Ricsinek pedig a fiam karakterét kellett kidolgoznia. Amikor mindenki végzett, tanárnő összeszedte a papírokat, majd mindenki húzott egyet, és a leírtak alapján kellett bemutatkoznia, a szereplő bőrébe bújva. Én kikaptam a meg nem értett művész alakját, akinek a szülei nm tudták támogatni, hogy a szenvedélyének élhessen. Aztán a szüleit lecsukták, nevelő szülőkhöz került, akik aztán meghaltak, és így, tíz évvel a szülei börtönbe kerülése után eldöntötte, hogy szerencsét próbál egy művészeti iskolában. Nah, most le fogom nektek adni a bemutatkozásom elejét, addig a pontig, amikor mindenkiből kitört a röhögés. És kár, hogy nem tudom ezt most nektek előadni, mert úgy lenne érdekes... Szóval szótlannak, és zavartnak kellett lennem. Meg kell hagyni, meglehetősen egyszerű zavrba jött embert játszani. Meg is tetszett ez nekem... Naszóval kéztördelve, az arcomat néha a kezemmel takargatva, legtöbbször lefelé nézve, dadogva ezt impróztam össze:
Ööö... Hát, Dudás Natália vagyok... Én... Nehéz nekem önök előtt beszélni... Szóval nagyon régen kezdődött... A szüleim nem törődtek velem, nem volt pénzünk... Aztán börtöbne kerültek... Pedig én csak trombitálni akartam...

2012.01.18. 20:03, teló

Mit szólsz hozzá?

Végre volt egy szusszanásnyi időm, úgyhogy kiraktam végre. (:
Szóval annak a srácnak a weboldalát találjátok meg itt, akit egyrészt nagyon szeretek, másrészt ő maga pedig nagyon szereti a madarakat, és elég komolyan foglalkozik velük. Nézzetek be. (; His name is Ricsi :D

Nah közérdekű közlemény megvolt. (:
Ahogy gondoltuk, későn értünk haza tegnap, szóval ma itthon pihengetek. Bár nem teljesen nyugodtan, mert sulin kívül járok egy bizonyos tanfolyamra, ahol egy bizonyos szakmát tanulok, és ma is lesz egy előadás, öttől, és mint minden óra, ez is írásbeli teszttel kezdődik majd. A gond csak az, hogy a buszom háromkor indul, fél négyre bent vagyok a városban... De így legalább látom ma Krisztián is :D

Tegnap melóban ídesanyám jól megszivatott minket a párommal, ugyanis az élelmiszerraktárban miénk volt az egyik polcsor, övék a másik. A miénk járt több munkával, talán három óráig tartott, mire végeztünk vele, de gondolva azokra, akik majd másodlagosban csinálják, felcímkéztünk mindent, hogy nekik csak végig kelljen rajta szaladni. A másik páros pedig nem tette ezt meg, és második tárhelyként ídesanyámék kapták az általunk fecimkézett sort, mi pedig számolhattuk végig a másikat is... Nah de jót röhögtünk rajta. Egyébként meg degeszre ettem magam fornettivel, meg pizzával, szóval egy rossz szavam nem lehet. (:

Ma mikor felébredtem, gondoltam, ránézek a diginaplóra, hátha fel van már oldva a letiltás a féléviről, és láthatom végre. Nagy meglepetésemre fel volt oldva. Nézem a jegyeket, és látok egy ilyet: "magatartás: jó". Mondom, mivan??? Az egy dolog, hogy mind az osztályfőnököm, mind a matektanárom, aki történetesen a suli igazgatója - pikkel rám különösebb ok nélkül. Na de ez? Persze, biztos őrültnek tartotok, amiért ezen kiakadtam, de akkor is szarul esett... Állandóan pedálozok, hogy megfeleljek az osztályfőnökömnek, mindent megcsinálok, amit kér, igyekszem a legnormálisabb lenni, meg minden rendezvényre elmenni kedvességből, amihez neki köze van, meg aktív diákéletet élni, és akkor kitalálja, hogy az én magatartásom négyes. Nem vagyok egoista, csak tényleg annyit szenvedek azért, hogy ne utáljon, és mégsem hat semmit. Amint a legkisebb hibát találja bennem, vagy bármire is nem volt időm a teendőim miatt, lehúz. Nem is beszélve arról, hogy van egy igazgatói, és egy osztályfőnöki dicséretem... Matek tanárnőm meg sírásig provokált a héten, és természetesen én voltam a hülye, amiért órán írtam. ÓRÁN ÍRTAM! Körülbelül fél perc alatt felfirkantottam a naplómba egy akkor eszembe villant teendőmet. Erre kitalálta, hogy adjam oda neki a naplómat, hogy felolvassa. Természetesen nem adtam, erre provokálni kezdett, és mikor sírva fakadtam közölte, hogy örüljek, hogy nem ad szaktanárit. Én bizony sajnálom, hogy nem adott, mert kíváncsi lettem volna a szövegére. Valahogy így képzelem: "Dudás Natáliát szaktanári figyelmeztetésben részesítem, mert a tanórán ír." Az erre rákövetkező óra elején közölte velem, hogy ha megszólalok az órán, elültet. Gondoltam, oké. Írta be a hiányzókat, mindenki beszélgetett, lö hangzavar. Én meg sem szólaltam, csak néztem előre. Mondom még a végén szólok egyet, és az lesz, hogy én zavartam a tanórát, mikor mindenki figyelt - volt már rá példa, hogy ilyen helyzetben ezt mondta. Krisztián ült mellettem, kérdezett valamit. Leírtam neki egy cetlire, hogy nem szólok hozzá inkább. Bámultam tovább csak előre. Elkezdődött az óra. Krisztián engem nézett. Írtam neki, hogy ne tegye, mert még azért is le leszünk cseszve. Csak nézett. Már óra vége előtt voltunk néhány perccel, mikor ránéztem. Erre tanárnő abba hagyta a feladat magyarázását, és néhány másodperces csend kíséretében vetett rám egy mogorva pillantást. Mondom, oké. Szóval nah... Tényleg elkeserít, hogy teperek, és egyre lejjebb kerülök, mert két befolyásos embernek nem szimpatikus a búrám... Bár azt mondják, az élet ilyen...

2012.01.16. 13:03, gépről

Mit szólsz hozzá?

Drága, Szerelmetes Élet!
Mi elé állítasz te már megint engem? Imádod ezt csinálni ugye? A próbáid egyre keményebbek, és ez a mostani erősebb, mint minden eddigi. Mit akarsz, hogy bebizonyítsak? De tudod mit? Felveszem veled a kesztyűt!
Tudom, őrültnek tartotok, amiért ilyenkor ébren vagyok, de igazság szerint már egy ideje úton vagyok dolgozni. Okos emberek azt jósolják, holnap reggel érünk haza, szóval holnap tuti nem megyek suliba. Pláne hogy tegnap meg tanfolyamon voltam. Kedves rejtélyes kommentelőm: Köszönöm szépen. Igyekszem mindent és bármit túlélni, és mostanra végre kijöttem abból, amiből nem hittem hogy képes leszek. Most pedig rohanás a végtelenbe és tovább! :D

2012.01.15. 06:25, teló

Mit szólsz hozzá?